A Iași megyei Harlau város bíróságának különös perben kellett ítéletet hirdetnie. Egy hölgy azt akarta elérni, hogy a férjét arra kötelezzék, a családi házban, de külön szobában aludjék, írja a realitatea.net hírportál.
Az IRSOP közvélemény-kutatási intézet januári felmérésének eredményei szerint Románia lakosságának 55 százaléka úgy véli, idén a napi megélhetés több pénzbe kerül, mint tavaly.
Február 8-ától elkezdődik az iskolákban a fizikai jelenléttel zajló oktatás - jelentette be kedden Klaus Iohannis államfő.
Húszezer ember oltására elegendő, negyvenezer ampulla orosz vakcina érkezett Magyarországra - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
Nemi erőszak és szexuális erőszakra tett kísérlet miatt harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték Alexander Zudor színészt.
Továbbra is megkapja az egyik szülő fizetése 75 százalékát, ha a hatóságok a járványhelyzet miatt úgy döntenek, hogy egy adott településen online oktatás lesz - jelentette ki kedden Raluca Turcan munkaügyi miniszter.
Több mint 26 ezer dózis Moderna vakcinát osztanak ki szerdán a regionális oltási központoknak az oltási platformon előjegyzett személyek első dózissal való beoltására.
Bővíteni kell az iskolai orvosi rendelők személyzeti állományát, és növelni kell az erre a célra szánt finanszírozást, ha be akarják vezetni a COVID-19 gyorsteszteket az oktatási intézményekben - mutat rá a Tanulók Országos Tanácsa.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1313 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 8995 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A Sanitas Egészségügyi Szakszervezet a törvény által jelenleg megengedett száz főnél sokkal nagyobb tüntetést szervez majd a bukaresti Győzelem téren, amennyiben a kormány nem mond le az állami alkalmazottak bérének befagyasztásáról.

A legújabb részben górcső alá vesszük az FK Csíkszereda háza táján zajló komoly játékosmozgásokat. Megvitatjuk a télies viszonyok hatását a meccshangulatra, valamint kielemezzük a fehérvári utánpótlás-nevelésének Erste Ligára gyakorolt hatását.
Elhunyt egy beteg azok közül, akiket a pénteki tűzvész miatt átszállítottak a bukaresti Matei Balş intézetből egy másik fővárosi kórházba, tájékoztatott kedden az egészségügyi tárca.
A jobbközép kormánykoalíció vezetői megegyeztek hétfőn este a prefektusi és alprefektusi funkciók elosztásában. A döntés értelmében a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 23, az USR-PLUS 14, az RMDSZ pedig 5 prefektust nevesíthet, többek között a Kovászna megyeit is.
A román kormány kizárná a kínai cégeket az infrastrukturális beruházásokra kiírt közbeszerzési pályázatokból, miután elfogadott erről egy emlékeztetőt - adta hírül hétfőn a bukaresti média.
Összesen 1358 új mentőautót vásárolhat az ország hét fejlesztési régiója. A befektetés összértéke 558.903.141,45 lej - közölte Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter, miután aláírta hétfőn a vonatkozó szerződést
Az új jobbközép kormánykoalíció és a szociáldemokrata ellenzék politikai csatározása jegyében kezdődött hétfőn a tavaly december 21-én alakult román parlament első rendes ülésszaka.
Az RMDSZ támogatja valamennyi különnyugdíj eltörlését - jelentette ki hétfőn Kelemen Hunor.
A bukaresti kormányfőtitkár-helyettesi, valamint az egészségügyi, illetve a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium egy-egy államtitkári posztjára jelölt tisztségviselőket hétfőn a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) állandó tanácsa.