
Az új jobbközép kormánykoalíció és a szociáldemokrata ellenzék politikai csatározása jegyében kezdődött hétfőn a tavaly december 21-én alakult román parlament első rendes ülésszaka.
2021. február 02., 09:522021. február 02., 09:52
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter lemondását követelő feliratokkal érkeztek a parlamentbe, az egy hónapja hivatalba lépett tárcavezetőt téve felelőssé azért a bukaresti Matei Balș járványtani kórházban bekövetkezett tűzért, amely pénteken öt, azóta pedig további három páciens halálát okozta.
Ludovic Orban, a kormánykoalíció legnagyobb pártját, a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) vezető képviselőházi elnök a korábbi, PSD által uralt parlament örökségének felszámolását nevezte a jobbközép kormánykoalíció egyik prioritásának. Rámutatott: el fogják utasítani a büntetőjog módosítása érdekében beterjesztett szociáldemokrata törvénykezdeményezéseket, és ki akarják javítani az igazságügyi törvényeket, figyelembe véve az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos elvárásokat, a Velencei Bizottság, a GRECO (az Európa Tanács korrupcióellenes testülete) és az Európai Bizottság ajánlásait.
Valamennyi kormánypárt az idei állami költségvetés elfogadását nevezte a parlament legsürgősebb feladatának, Florin Cîțu miniszterelnök azonban hétfőn közölte: a büdzsé beterjesztése néhány napig még késni fog, mert a minisztériumok még nem véglegesítették az egyes ágazatok reformjáról szóló terveiket, márpedig az új kormány ettől teszi függővé a közpénzek elosztását.
A kétkamarás román parlament december 23-án szavazott bizalmat Florin Cîțu liberális miniszterelnök jobbközép koalíciós kormányának, amelyet a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az USR-PLUS szövetség és Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alakított a december 6-i parlamenti választások után.
Hétfőn a parlament mindkét háza megválasztotta a házbizottságot. Az RMDSZ ezekben a testületekben egy-egy háznaggyal képviselteti magát. Az RMDSZ képviselőházi csoportját a most kezdődött tavaszi ülésszakban Csoma Botond, a szenátusi frakciót pedig Turos Loránd vezeti.
Elfogadta hétfőn a szenátus a betegszabadságról (2020/209) és a kényszerszabadságról (2020/211) szóló sürgősségi kormányrendelteket.
Mindkét rendelet elfogadását 123 szenátor támogatta, egy ellene szavazott és 11-en tartózkodtak.
A 2020/209-es sürgősségi kormányrendelet többek között előírja, hogy azok az egészségbiztosítással rendelkező személyek, akiket otthon vagy más deklarált helyszínen karanténba helyeztek, betegszabadságra jogosultak. Az erre vonatkozó dokumentumokat a háziorvos állítja ki a megyei közegészségügyi igazgatóságok által kiállított igazolás alapján.
A 2020/211-es sürgősségi kormányrendelet többek között előírja, hogy 2021. június 30-áig meghosszabbítják az alkalmazottak kényszerszabadsága után fizetett állami támogatást.
A két rendeletről a képviselőház hoz végleges döntést.
Elutasította hétfőn a szenátus a büntetőtörvénykönyvek módosítására az elmúlt ülésszakban tett javaslatokat.
A javaslatok visszautasítását 87 szenátor támogatta, 48 ellene szavazott.
A szenátus jogi és alkotmányossági bizottsága múlt héten közös jelentésben foglalt állást a visszautasítás mellett.
Iulia Scântei, felsőház jogi bizottságának elnöke 'történelminek' nevezte akkor a döntést, amely az alkotmánybíróság vonatkozó döntéseit életbe ültetve véget vet a román jogalkotás 'legsötétebb időszakának', amelyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) úgy módosította a büntető törvénykönyvet és a perrendtartási törvénykönyvet, hogy az a 'bűnelkövetőket favorizálja'.
A módosítások ügyében a képviselőház hoz végső döntést.
(MTI/Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!