Februárban és márciusban 1,3 millió dózis koronavírus elleni oltóanyagot kap Románia az AstraZeneca gyártótól - közölte kedden Andrei Baciu egészségügyi minisztériumi államtitkár.
Az iskolák megnyitásáról szóló döntést nem megyei, hanem a települések szintjén hozzák meg - hangsúlyozta az Antena 3 televízió műsorában az oktatási miniszter.
Románia a negyedik helyen áll európai uniós viszonylatban a koronavírus ellen beoltottak arányát tekintve - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján a COVID-19 elleni oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság (CNCAV) elnöke.
Azok a tanulók, akik orvosi papírokkal bizonyítják, hogy ellenjavallt, hogy fizikailag jelen legyenek az iskolában, online tanulnak, és ugyancsak online oktatásban vesznek részt azok, akiknek családtagjaik fokozott veszélynek vannak kitéve fertőzés esetén.
Az ENSZ friss jelentése szerint a lakosság 21 százalékát fenyegeti a szegénység.
Ma ünnepli 28. születésnapját az Osonó. A sepsiszentgyörgyi társulat budapesti műhelyfoglalkozással és a magyar fővárosban lakó egykori és jelenlegi osonósok találkozójával teszi emlékezetessé az eseményt.
A koronavírus-járvány miatt idén nem lesznek farsangi télűző rendezvények, így a kézdivásárhelyi Tegyünk Kézdiszékért civil szervezet tavaly „feltámasztott” farsangtemetése is elmarad.
Az állománynak otthont nyújtó épületegyüttes felújítási és átalakulási munkálatai okán az elmúlt esztendő a költözés időszaka volt, ezért 2020 januárjától zárva tartanak.
A bajnoki címvédő Kolozsvári CFR továbbra is ott liheg a ligaelső FCSB nyomában, miután Alexandru Păun büntetőből szerzett góljával legyőzte Ploiești-en a Chindia Târgoviște csapatát, a labdarúgó 1. liga 20. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.
Egyelőre még lehet sízni Sugásfürdőn – nyilatkozta Bodor Loránd.
A női kosárlabda Nemzeti Ligában szereplő Kézdivásárhelyi SE csapat egy új idegenlégióst igazolt.

A legújabb részben górcső alá vesszük az FK Csíkszereda háza táján zajló komoly játékosmozgásokat. Megvitatjuk a télies viszonyok hatását a meccshangulatra, valamint kielemezzük a fehérvári utánpótlás-nevelésének Erste Ligára gyakorolt hatását.
Nehéz volt a tavalyi év a Fitness Tribe Egyesület életében, a koronavírus-járvány rányomta bélyegét a rendezvényekre, de idén már megújult erővel, tervekkel vágnak neki az évnek.
Míg idehaza, tévedések vígjátékaként, rendszerek fagynak le, és oltóanyagok olvadnak ki, lélekben a világ másik felére utazhatunk (testileg egyhamar úgysem fogunk).
A járványhelyzet jelentős lendületet adott a közintézmények digitalizálásának, egyre fontosabbá válik, hogy interneten, okoseszközök révén tudjuk intézni hivatali ügyeinket.
Ez év végéig egy minden szempontból működőképes repülőteret szeretnének, ehhez már az utolsó részleteket tervezik – tájékoztatott Adrian Veştea.
A héten lejárt a határidő, ameddig az összes hazai cégnek rá kellett volna csatlakoztatnia elektronikus kasszagépét az Országos Adóhatóság (ANAF) informatikai rendszerére, ez viszont nemigen valósulhatott meg.
Múlt héten közöltük Bokor Tibor polgármesterrel folytatott, a múlt év megvalósításaival, az idei év terveivel kapcsolatos beszélgetés első részét. Most a második rész következik, szintén érintve néhány érzékeny témát.