
Míg idehaza, tévedések vígjátékaként, rendszerek fagynak le, és oltóanyagok olvadnak ki, lélekben a világ másik felére utazhatunk (testileg egyhamar úgysem fogunk).
2021. február 03., 00:212021. február 03., 00:21
Imitt, egy hideg téli napon, midőn a derékig érő hó a házakba szorította a lakosokat, egyikük édességre vágyván, az üres lisztesdobozra fittyet hányva, süteményt alkotott. Mely leginkább egy tepsi méretű csokoládéra hajazott. Álljék itt most e recept, amelynek végeredményét csakis akarattal ronthatjuk el.
Veszek egy vajat, beleteszem egy hőálló tálba, beletördelek két tábla keserű csokit (50, 60, 70%-os kakaótartalommal, amelynek növekedésével arányosan nő a csoki ára és a sütemény ízessége is!), és megolvasztom. Akár a mikróban is lehetne, de igazából gőz fölött szokták, szoktam. Keverek bele 1 kanál neszkávét és egy kávéskanál őrölt fahéjat. Ugyanis úgy tanultam (kóstoltam), hogy a kakaó, kávé és fahéj összeolvadásakor ízbomba keletkezik.
Míg hűl, feltörök 3 tojást, melyet másfél csésze cukorral, egy tasak vaníliás cukorral és egy mixerrel jól felverek. Beleöntöm a már nem forró olvasztott anyagokat, majd még belekavarok egy csészécske lisztet is. Ezt már inkább kanállal keverem, de csak azért, hogy a nagyja ne rajtam landoljon, majd vajjal kikent, lisztezett tepsiben megsütöm.
Berszán-Árus Csilla
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!