Az iskolákban ez idáig 4375 koronavírustesztet végeztek, amelyeknek 92%-a negatív volt - jelentette be pénteken sajtóközleményben az egészségügyi minisztérium.
Románia világszinten a hetedik helyen áll lakosságarányosan a koronavírus-vakcina második adagjával történt immunizációt tekintve - derül ki a romániai oltáskampány Facebook-oldalán közzétett tájékoztatásból.
Az oltási bizonyítványt orvosi célokra kellene felhasználni, hangsúlyozta Klaus Iohannis államelnök az Európai Tanács rendkívüli ülésén, amely távkonferencia formájában zajlott csütörtökön és pénteken.
Romániában a betegség megjelenése óta eltelt egy évben a lakosság négy százalékánál, csaknem 800 ezer embernél mutatták ki az új típusú koronavírus-fertőzést, közülük több mint húszezer ember meghalt - derült ki a Stratégiai Kommunikációs Csoport pénteken közzétett adataiból.
Pénteken megkapták az utóbbi tíz hónap során elmaradt élelmiszer-pótlékaikat és az utóbbi kilenc hónap során elmaradt utazási támogatásaikat a Hunyad megyei Energetikai Komplexum (CEH) alkalmazottai - közölte a prefektusi hivatal.
Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére megkezdődött az utazási szabályok, a határforgalom-ellenőrzési rendelkezések szigorításának előkészítése, tekintettel az egész Európát érintő koronavírus-járvány harmadik hullámára.
Hétfőtől 130 új oltópontot helyeznek üzembe a Pfizer-BioNTech vakcinával történő immunizálásra - közölte pénteken a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV).
Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter úgy nyilatkozott csütörtök este a Digi24 műsorában, hogy az idei vizsgákon az elvárásokat hozzá kell igazítani a tanév rendkívüli voltához, és a mércét "intelligens módon lennebb kell engedni".
A legutóbbi tájékoztatás óta 3761 koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 35.876 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Florin Cîțu miniszterelnök szerint Románia nem halogathatja tovább az állami szektor reformját, hogy erőforrásait beruházásokra fordíthassa.
Nem változtat az ortodox egyház a keresztelési szertartáson, a papoknak azonban felelősségteljesebben kell elvégezniük azt – döntött tegnap a Román Ortodox Egyház Szinódusa.

A Gyimesek vadregényes erdői között, a hegyek ölelésében egy különleges természeti kincs bújik meg: a Jávárdi-vízesés, vagy ahogyan a helyiek nevezik, a Zúgó.
Stelian Ion igazságügyi miniszter "elferdíti az igazságot" azért, hogy politikai támogatást szerezzen az igazságügy működését szabályozó jogszabályok módosítására - állítja Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi osztálya.
2021. február 24-éig összesen 8249 levélszavazat futott be a Román Postához a decemberi parlamenti választásokra a törvényes határidő lejárta után - közölte pénteken az Állandó Választási Hatóság (AEP).
Mintegy 550 ezer jogi és magánszemély vette igénybe a hitelmoratóriumot, amelyet a román állam, valamint a kereskedelmi bankok kezdeményeztek a hitelesek védelme érdekében - közölte csütörtökön Leonardo Badea, a Román Nemzeti Bank kormányzó-helyettese.
A magyar közösség számára fontos beruházásokat, az egészségügyi intézmények fejlesztését, valamint az önkormányzatok megerősítését tartotta szem előtt a koalíciós kormányban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az idei állami költségvetés kidolgozásánál.
Még a nyár előtt bevezethetik az Európai Unióban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védőoltás beadását tanúsító igazolványt, amellyel szabadabban lehet majd utazni - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben.
Valószínűleg felbontják az észak-erdélyi autópálya Maroskece - Aranyosgyéres szakaszára vonatkozó kivitelezési szerződést és új közbeszerzési eljárást írnak ki, mivel az építkezési cég, a Straco pénzügyi nehézségei miatt nem tudja a munkálatokat elvégezni.
Péntektől kezdődően a koronavírus-fertőzésekkel kapcsolatos mutatót "az új szabályok szerint" számítják ki, azaz a gócokat is figyelembe veszik, jelentette ki csütörtökön Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter.