Visszavonták a határozatot

Elállt a Honvéd-források közelségébe tervezett családi kalandpark területére kért övezeti rendezési terv elkészíttetésétől a városi tanács, a költségvetés-kiigazításkor ki is vették a kiadások fejezetből az erre szánt 132 ezer lejt – ez derült ki Sztakics Éva alpolgármester felszólalásából a csütörtöki tanácsülésen.

Bodor Tünde

2019. szeptember 30., 00:062019. szeptember 30., 00:06

A nyilatkozatra azután került sor, hogy Bálint József EMNP-s tanácsos is kifejezte, jó, hogy a rendezési tervre majd azután kerítenek sort, miután egyeztettek az ügyben ellenvéleményt megfogalmazó civilekkel. (Lapunkban is olvashatták, Toró Attila környezetvédelmi aktivista és Csákány László erdészeti szakember a célnak kiszemelt fás legelőt és erdőt, több védett növény és madárfaj életterét féltik, számtalan városlakóval egyetemben).


Sztakics Éva a távol levő Antal Árpád polgármester nevében is úgy fogalmazott, a város nem szeretne e befektetés kapcsán is a szentgyörgyi főtér rendezésekor tapasztalt konfliktushoz hasonlót gerjeszteni a városban, csak azért, mert nem volt kellőképpen előkészítve a határozat.


– Nincs szándékunkban a környezetet rombolni, kegyeletsértést sem áll szándékukban elkövetni (ezzel az ott levő háborús emlékmű sorsára utalt), a rendezési terv elkészíttetésével azt szerettük volna megtudni, lehetséges-e a Honvéd-kút környékén oktató-szórakoztató objektumot létesíteni – mondta Sztakics Éva, hozzátéve, hogy amikor Sárkány Árpád a befektetői csoport nevében megkereste a beruházás ötletével, örült, mert ismerte az üzletember igényességét. – A fejlődést viszont nem lehet megállítani – fejtette ki –, ami most nem tűnik jónak, úgysem gátolhatjuk meg, ha nem nálunk, máshol valósul meg.


A közzétett látványtervek nem kivitelezési tervek, csak elképzelések, amiket majd a helyszínhez lehet igazítani, magyarázta, majd megígérte, hogy a polgármesterrel a helyszínen is tisztázzák a tisztáznivalókat a tervezőkkel (ez körülbelül két hét múlva történne meg), és csak arra bólintanak rá, amit a közösség nagy része elfogadott.


Az ülés végén a különfélék megtárgyalása után a jelenlevő környezetvédő civilek is szót kaptak. Toró Attila a nem kellőképpen átlátható döntéshozatalt, a beruházás kommunikációjára vonatkozó kifogásait mondta el: a terv félrevezető meghirdetését és a hiányosan elérhető dokumentációt tette szóvá, valamint azt, hogy nem derül ki, ki vállalja a felelősséget a benyújtott tervekért. A tanácstól azt kérte, vonja vissza a családi kalandpark létesítésére vonatkozó határozatát.


Sztakics Éva szerint fogalmi tévedések vezettek a nagy lakossági ellenkezéshez, és a közvélemény szándékos félrevezetésével vádolta meg Toró Attilát. A tanácsban csak elvi határozatot hoztak, hogy megkezdődhet az övezeti terv elkészítése, csak azt követően dől el, mit és milyen módon kiviteleznek, magyarázta, „mert a Sugásban levő beruházások kicsit kifulladtak,” többet szeretnének, egy oktatásra és sportolásra alkalmas beruházást.


Utoljára Csákány László szólalt fel erdészeti és környezetvédelmi szakemberként. A fás legelő gazdag természeti örökségéről beszélt, és felkérte a tanácsot, hogy amikor a befektetéshez hatástanulmányok készülnek, kérjék ki a helyi szakemberek, többek között az egyetem környezettudomány szaka oktatóinak véleményét is. Ezt az alpolgármester meg is ígérte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés