Virágzás és hanyatlás

Amint megtudhattuk, a Duna-kanyar festői környezetében található Visegrád az ókorban egyik láncszeme a római határvédelemnek, majd Szent István korában vármegye-székhely, és 1323-tól – kis híján 100 esztendőn át – a magyar királyság központja volt. A tatárjárás után IV. Béla (1206–1270) kettős várrendszert építtetett ki ott. Ennek egyik eleme egy 300 méter magas sziklán felhúzott, a tűzfegyverek megjelenése előtt szinte bevehetetlen fellegvár volt. Ostrom esetén egyetlen gyenge pontját a csak ciszternákkal megoldható vízellátás jelentette. Védőtoronnyal is ellátott fal kötötte össze az alsóvárral, amelynek kaputornyai a közöttük elhaladó ország­utat vigyázták, vízi bástyája pedig a dunai hajóforgalmat ellenőrizte.

Az Árpád-ház kihalása (1301) után a nápolyi királyi családban született, de magyar felmenőkkel is rendelkező (nagyanyja Árpád-házi Mária, nápolyi királyné volt) Károly Róbert (1288–1342) lépett a magyar trónra (1308). A kitűnő gazdaságszervezői, diplomatai és politikusi képességekkel egyaránt megáldott király uralkodásának első évei azzal teltek, hogy az Árpád-ház eltűnése miatt keletkezett hatalmi űrben lábra kapott kiskirályokat, tartományurakat újból a korona fennhatósága alá kényszerítse.

Ehhez viszont egy központi fekvésű, jól védhető királyi székhelyre volt szüksége az udvarával eleinte Temesváron berendezkedő uralkodónak. Buda városával rossz viszonyban volt, ezért választása a IV. Béla által kiépített és megerősített Visegrádra esett, mely ily módon 1323-tól Magyarország királyi székvárosa lett. Így ettől fogva a Magyarországot jelképező Szent Korona őrzőhelyévé is vált, mely óriási jelentőséggel bírt, hiszen érvényes király csak az lehetett, akit ezzel az esztergomi vagy kalocsai érsek Székesfehérváron megkoronázott. Visegrád fontosságát és hírnevét ugyanakkor a Károly Róbert által Európa egyik legkorábbi lovagi szervezeteként megalapított (1326) Szent György-lovagrend is növelte. De 1335 novemberében itt rendezték meg az úgynevezett visegrádi kongresszust, vagy más néven királytalálkozót is, amelyen a számos főúr és herceg, valamint Közép-Kelet-Európa három kiváló uralkodója, Károly Róbert magyar, Nagy Kázmér lengyel és János cseh királyok jelenlétében a térség számára fontos döntések születtek.

Királyi székhellyé válván szükséges lett egy palota felépítése, ami Nagy Lajos (1326–1382) és Luxemburgi Zsigmond (1368–1437) nevéhez kötődik. Ugyanakkor a főméltóságok, külföldi követek, kereskedők, iparosok és az ügyes-bajos dolgaikat intézők is hosszabb-rövidebb ideig itt tartózkodnak, ezért a vár körül kialakul egy település is, ami idővel az ország kilenc legfontosabb helységének egyikévé nőtte ki magát.

Mátyás király (1443–1490) alatt tovább tart a fejlődése, ugyanis a palotát átépítették, bővítették, és új elemekkel díszítették, az uralkodó nagyságához méltóvá tették. A török hódítás során pusztul el a várral és fellegvárral együtt, a város pedig elnéptelenedik.