
Évekkel ezelőtt, a Borvizek útja kampány részeként egy keskeny sávon aszfaltot öntöttek a berecki önkormányzat tulajdonát képező kézdimartonosi fürdőig, ugyanakkor a villanyt is felvezették a létesítmény bejáratáig. A hálózatot most kiterjesztették a medencékig, így már szürkületben vagy este sem kell aggódni, hogy „véletlenül medvére lépünk”.
2017. június 06., 00:022017. június 06., 00:02
Évekkel ezelőtt, a Borvizek útja kampány részeként egy keskeny sávon aszfaltot öntöttek a berecki önkormányzat tulajdonát képező kézdimartonosi fürdőig, ugyanakkor a villanyt is felvezették a létesítmény bejáratáig. A hálózatot most kiterjesztették a medencékig, így már szürkületben vagy este sem kell aggódni, hogy „véletlenül medvére lépünk”.
– Szerintem ez egy kitűnő piknikező- és kirándulóhely, gyönyörű a környék, csend van és tisztaság. A külső világítás – ami automata, mozgásérzékelős rendszerrel van megoldva – némi pluszt ad ehhez, hiszen így sötétben is lehet használni a medencéket – vélekedik Dimény Zoltán polgármester, akivel közösen tekintettük meg a fürdő környékét.
Érkeztek a vendégek is, hogy kihasználják az itt feltörő vizek gyógyító hatását, amikről azt kell tudni, hogy a mozgásszervi (reumás) bántalmakban szenvedőknek nyújthatnak enyhülést, ivókúrában pedig gyomor-, máj-, cukorbetegség kezelésére és savtúltengés ellen használják sikerrel. A víz több kültéri medencében tör fel, ugyanakkor van egy csorgó is, ahonnan rendszeresen, palackokban hordják el a gyógyító folyadékot. Ott jártunkkor több, magyarországi idős személy fürdőzött éppen, amint beszélgetésükből kivettük, visszatérő vendégek voltak.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!