Vargha Fruzsina: a városvezetés felelőssége is az, hogy a hazatelepedés ne legyen visszalépés

Gazdára vár tizennyolc telek, amelyekre a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által indított Gyere haza program keretein belül pályázhatnak a városból elszármazott, de hazavágyó 18 és 35 év közötti fiatalok.

Farkas Orsolya

2023. december 03., 16:012023. december 03., 16:01

A város önkormányzata 2009-ben indította el a Gyere haza programot, hogy ezzel is hazatelepedésre ösztönözze a külföldre költözött, elsősorban fiatal értelmiségieket. A kritériumrendszer szerint a jelentkezők – függetlenül attól, hogy távolabbról térnek haza, vagy már a városban élnek – a pályázat elbírálásáig nem rendelkezhetnek saját telekkel vagy ingatlannal, valamint kötelezően be kell tölteniük a 18. évet, de nem haladhatják meg a 35-öt. Fontos továbbá az is, hogy a ház építési költségeinek legkevesebb 10 százalékával kell rendelkezniük az igényléskor. Pontozási rendszer alapján kerülnek rangsorolásra, eszerint válogathatnak a telkek közül is.

A fiatalokat terhelő önrész volt már 55, később 25 százalék is, ezt mostanra a lehető legalacsonyabbra csökkentette a városháza. Az elmúlt évtizedben így 5 családi ház épült meg, és további 12 otthonon jelenleg is dolgoznak. Összefoglalva a pályázatra szánt 40 telekből eddig 22 házhelyre kötöttek szerződést, 18 pedig szabadon áll, gazdára várva. Vargha Fruzsina sepsiszentgyörgyi alpolgármester állítja azonban, hogy az érdeklődés nem lankad, a tavaszi és nyári időszakokban majdnem minden hónapban volt elbírálandó jelentkezés, most is lehetne pályázni.

A kötelező önrésszel való rendelkezésen túl további követelmény, hogy a programra vonatkozó törvény értelmében a jelentkezőknek egy év áll rendelkezésükre, hogy elkezdjék az építési munkálatokat, a befejezés időpontját pedig az építkezési engedély szabályozza, ezt általában 3 év körül szokták meghatározni. Bár sok fiatalnak tűnhet szűkösnek a határidő, az alpolgármester szerint egyáltalán nem az. „Nem gondolom, hogy a szűk időkeret bármiben is befolyásoló tényező lehet, főleg, ha számításba vesszük, hogy Sepsiszentgyörgyön és környékén is mennyire megnőttek az ingatlanárak. Az 1, illetve 3 év teljesíthető, ha valaki anyagi keretei tudatában fog neki a beruházásnak” – részletezte. Tekintve, hogy a négy előre megadott házterv közül a legkisebb és egyben a legolcsóbb körülbelül 52 ezer euróba, a legnagyobb nagyjából 113 ezer euróba kerülhet, a jelentkezőknek valóban jobb pénzügyileg felkészülten belevágni a programba. A pályázók átlagéletkora 28,5 év.

Sepsiszentgyörgy önkormányzata ugyanakkor 35 sorház építését is tervezi a Sugásfürdő irányába vezető Borvíz utcai zónában, amelyet a Gyere haza program keretein belül épülő otthonoknak szánnak. A lakónegyed megvalósíthatósági tanulmányát már két évvel ezelőtt elfogadták, de a látványterveken túl mindeddig nem jutottak előbbre. Az építési munkálatok megkezdése még távoli remény, az alpolgármester szerint ugyanis a tervezési folyamat vízügyi és védelmi okokból megállt.

Az elöljáró szerint egy letelepedésen gondolkodó fiatalnak általában van egy konkrét elképzelése arról, melyek a prioritások az életében. Sok esetben látják azt, hogy a hazatérőket a család közelsége és a kisvárosi élettel járó biztonságérzés vonzza vissza Sepsiszentgyörgyre, ezek azonban nem mindig elégségesek. „Az mindannyiunk, és talán elsősorban a város vezetőségének a felelőssége, hogy a hazatérő fiatalok ne visszalépésként éljék meg a Sepsiszentgyörgyre való hazatelepedést. Ennek érdekében nyilvánvalóan nem csupán lakhatási lehetőségekhez kell könnyebb hozzáférést biztosítanunk, hanem versenyképes fizetéseket, szolgáltatásokat is kínálnunk kell” – fogalmazott Vargha Fruzsina alpolgármester.

Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés