2022 tavaszán, a világjárvány enyhülésével a Kovászna Városi Művelődési Ház munkatársai úgy döntöttek, hogy megvalósítják régi tervünket, a kovásznai színházbérlet elindítását.
2022. március 17., 00:302022. március 17., 00:30
„A bérlet előnye az, hogy a színházszerető közönség egyszerre tudja több előadásra a helyét lefoglalni, másfelől árkedvezményt biztosít a tulajdonosának. Eddig is ismertük, számon tartottuk rendszeresen visszajáró nézőinket, viszont úgy érezzük, hogy ez egy jelentős lépés a művészetpártoló kovásznaiak egy közösségbe kovácsolásához, az anyagi kedvezményen túl kifejezi a színház újjáélesztésének a szándékát, hogy az utóbbi évek megszorításai után fontosnak, sőt, nélkülözhetetlennek gondoljuk a művészetek jelenlétét a város életében” – áll a művelődési ház közleményében.
Ugyanakkor felhívást intéznek a helyi vállalkozók felé, hogy amennyiben ők is fontosnak tartják a kulturális programokat, lehetőség szerint mecénás-bérlettel járulhatnak hozzá az előadások költségeihez, a színtársulatok működéséhez.
A kovásznai Városi Művelődési Ház idén tavaszra a következő előadásokat ajánlja:
– március 18-án, pénteken 19 órától: a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum – Claude Magnier: Oscar (komédia). Rendező: Kolcsár József.
– március 30-án, szerdán 18 órától: a marosvásárhelyi Spektrum Színház–Maros Művészegyüttes –Tamási Áron: Boldog nyárfalevél. Rendező: Török Viola, koreográfus: Varga János.
– március 31-én, csütörtökön 18 órától: Spektrum színház – Bartis Attila: Amikor… Bogdán Zsolt Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész előadása.
– április 25-én, hétfőn 19 órától: a magyarországi Gyulai Várszínház – Mi lennék nélküled? – Jászai Mari emlékiratai alapján, Babits Mihály, Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály és Szőcs Géza verseinek, szövegeinek felhasználásával. Írta, rendezte és előadja: Szilágyi Enikő, dramaturg: Elek Tibor.
– május 18-án, szerdán 19 órától: a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház – Long-Singer-Borgeson: S.Ö.R. – Shakespeare Összes Rövidítve. Rendező: Barabás Árpád.
Ráadás egy, a művelődési ház által vetített film március–májusban.
Az előadásokra a jegyek ára 25 lej, nyugdíjasoknak vagy diákoknak kedvezménnyel 20 lej. Bérlet vásárlása esetén az öt előadás ára kedvezményesen 100 lej felnőtteknek, illetve 80 lej nyugdíjasoknak és diákoknak. Vállalkozóknak ugyanakkor felajánlják a mecénás-bérlet vásárlásának a lehetőségét, amellyel támogathatják tevékenységüket.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!