Az Osonó Színházműhely a Sepsi Adrenalin Sport Egyesülettel és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel partnerségben hozta létre a „Youth Workers Go!” elnevezésű projektet, amely célja, hogy ingyenesen elérhető képzésekkel támogassa az ifjúsági szakemberek munkáját.
2023. március 07., 09:362023. március 07., 09:36
Ennek érdekében, az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával egy háromállomásos projektre kerül sor, amelyben az önismerettel, az egészséges életmóddal és a testi-lelki egyensúllyal foglalkozó műhelyek és képzések kapnak hangsúlyt.
Az első esemény előző év június 13. és 18. között tartották Sepsikőröspatakon, a másodikat szeptember 5. és 10. között Budapesten. A projekt harmadik állomása Tóthfaluban zajlik, ahol március 7–12. között gyűl össze a 18 romániai, magyarországi és szerbiai résztvevő. A programban a legnagyobb hangsúlyt az egészségtudatos nevelés kapja, illetve a fiatalok egészséges szellemi és fizikai egyensúlyának elősegítése, így a műhelyfoglalkozások is nagyon színesek és változatosak lesznek. Az Osonóra jellemző személyiségfejlesztő-, csapatösszehozó- és színházi neveléssel kapcsolatos tréningeket Fazakas Misi és Mucha Oszkár tartja, míg Szőcs Enikő és Szőcs Károly Csaba irányítása alatt a csoport elmélyülhet a sport- és életviteli foglalkozásokban, illetve kipróbálhatja magát a falmászásban is.
A projekt egy hosszútávú regionális kezdeményezés részeként valósul meg, amely a régióban jellemző, az ifjúsági dolgozók szakmai életében tapasztalható nehézségeket kompenzáló programokat, azaz lehetőséget biztosít a szakmai fejlődésre, kapcsolatépítésre és feltöltődésre. Az Osonó Színházműhely mindeddig nyolc Erasmus projektet bonyolított le.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!