Tavaly novembertől idén januárig rendszeresen részt vettem vaddisznóhajtáson a Sugási-Vadas Vadászcsoporttal, annak érdekében, hogy természetes környezetükben tudjak medvékről fotókat készíteni egy leendő medvés könyvhöz. És elmondhatom, hogy több medvét láttam, mint vaddisznót.
2017. március 17., 00:052017. március 17., 00:05
Tavaly novembertől idén januárig rendszeresen részt vettem vaddisznóhajtáson a Sugási-Vadas Vadászcsoporttal, annak érdekében, hogy természetes környezetükben tudjak medvékről fotókat készíteni egy leendő medvés könyvhöz. És elmondhatom, hogy több medvét láttam, mint vaddisznót.
Ennek persze én örvendtem a legjobban, de nem jó, hogy több a medve, mint a disznó, őz, szarvas vagy nyúl. Nem volt olyan hajtás, hogy öt-hat medve ne jött volna ki, de volt, amikor tíznél is több tartózkodott aránylag kis területen. Tehát készültek jó képek, számtalan élménnyel gazdagodtam, a természetnek egy eddig nem látott arcát figyelhettem meg.
Majd a márciusi vadászbálra is hivatalos voltam. Vidám, családias hangulatú mulatságon ott volt a vadászcsoport apraja-nagyja. Kisgyörgy Sándor polgármester köszöntőbeszédében kiértékelte az elmúlt időszakot, elmondta: legfontosabbnak azt tartja, hogy nem történt baleset, még egy vadászkutya sem veszett el. Felhívta a résztvevők figyelmét, hogy szerte a világban számtalan vadászbaleset történik, hajtók, vadászok, úgymond családtagok esnek áldozatul az emberi kapzsiságnak. Ezért is örvend, hogy a csoport jó úton halad, felnőtt arra, hogy nem az a legfontosabb, hogy mi kerül a hátizsákba egy-egy vadászat után, hanem az együttlét, természetszeretet, a vad iránti tisztelet vezérli kimenetelüket a területre.
Beszédében arra is kitért, hogy a leendő medvés könyv előkészülete mediatizálta a vadászcsoportot, amit azért értékel pozitívumként, mert a társadalom nagy részének egész más képe, elképzelése van a vadászokról, mint az valójában van. Így pontosabb képet kapnak a vadászok tevékenységéről, ami a törvényes kereteken belül történő állományszabályozás, takarmányozás, élőhelyek gondozása, védelme. Örömét fejezte ki, hogy van utánpótlás, mondván, a vadászatot nem lehet eléggé korán kezdeni, de megtanulni sem lehet tökéletesen. A Kőröspatakon megszervezett vadászbálon vadászok, hajtók, feleségek, gyermekek együtt zárták a vadászidényt.
Kelemen László
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!