Úttörő Sepsiszentgyörgy

Kedden a dohánygyár egyik csarnoka szolgált a sepsiszentgyörgyi iSepsi ifjúsági parlament alakuló gyűlése helyszínéül. A város ismét új kezdeményezéssel próbálkozik a fiatalok és saját érdekében, türelem és megértés kéretik a többség részéről.

Bodor Tünde

2022. szeptember 02., 00:012022. szeptember 02., 00:01

Az ifjúsági parlament része annak az ifjúságfejlesztési politikának, amely Vargha Fruzsina alpolgármesterré való kinevezésével lett egyre fajsúlyosabb a város életében, lévén, hogy ő maga a megcélzott korosztályt képviseli. Az iSepsi parlament megalakításának ötlete még tavasszal vetődött fel, a kivitelezés a kolozsvári PONT Csoport partnerségével zajlik. Az ötletelésen túl már regisztrálták 107 fiatal jelentkezését a 14–35 éves korosztályból, ők azok, akik úgy érzik, beleszólnának a közügyekbe, főleg a fiatalokat érintő kérdésekbe, hozzátennék a maguk kreativitását, munkaerejét a város fejlődéséhez.
Nos, közülük került ki az az első csoport, amelyet Vargha Fruzsina és Farkas András, a PONT Csoport vezetője fogadott a dohánygyárban. Utóbbi szerint a megjelentek „az innováció úttörői”. Nem meglepő módon (mint minden részvételi programban) a nők jelentős többséget alkottak, a csoportnak mintegy 90%-át, a románságot pedig a helyszínen csak egy személy képviselte, míg összesen 8-an jelentkeztek.

 


Vargha Fruzsina elmondta, az önkormányzat az utóbbi két évben több, például lakbértámogatási vagy román- és magyarnyelv-oktatási programot indított annak érdekében, hogy a fiatalok jobban kapcsolódjanak a városhoz, társasági éle­tü­ket kicsit feldobja, de ugyanakkor szakmai előmenetelüket is segítse. De ez a munka az alpolgármester szerint sokkal hatékonyabb lehet, ha a fiatalok maguk is beleszólnak a dolgok menetébe, hiszen nagyon összetett rétegről van szó: középiskolások, egyetemisták, munkavállalók, szülők alkotják. A megalakuló parlament arra hivatott, hogy tagjaival együtt találjanak ki e kategóriákra szabott programokat.


A keddi, dohánygyári találkozón a jelenlevők megismerkedhettek két ifjúsági munkással, Szabo Dianával és Grunzó Timeával is. Szabo Diana feladata lesz az ifjúsági parlament alakulását szakmailag levezetni. A továbbiakban majd helyi munkatársakat is kiképeznek, de a tervezett 250 fős létszámú parlamenti csoportot kezelni nem ígérkezik könnyűnek, így számítanak a Com’ON programban ifjúsági munka terén tapasztalatot szerzett folyamatsegítőkre.


A parlament kedden még csak informális keretek között kezdte meg tevékenységét, mert bár a tervek szerint most hivatalosan alakították volna meg, a bürokrácia keresztbetett a folyamatnak. Novemberben viszont minden a tervezett keretek között zajlik majd, addig is várják a fiatalok jelentkezését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés