„Mi a baj Simicskával?” – teszik fel a kérdést világhálós vitában a jobbikos talpasok, utalva arra, hogy a milliárdos státuszát, karrierjét a Fidesznek köszönheti. Lényegében elismerik azt implicit, hogy a pénzember a szövetségesük. Nem elsősorban Simicska személyével van baj. Hanem a feltételezett hatásával.
2017. szeptember 27., 00:072017. szeptember 27., 00:07
„Mi a baj Simicskával?” – teszik fel a kérdést világhálós vitában a jobbikos talpasok, utalva arra, hogy a milliárdos státuszát, karrierjét a Fidesznek köszönheti. Lényegében elismerik azt implicit, hogy a pénzember a szövetségesük. Nem elsősorban Simicska személyével van baj. Hanem a feltételezett hatásával.
Azzal, hogy Simicskához köthetően vagy sem, de a Jobbik 2016 óta szembefordult korábbi önmagával, és teljes mértékben más politikát képvisel, mint korábban. Simicska személye érdektelen. Az, hogy a Jobbik elbuktatja a kvótaügyi alkotmánymódosítást, ismételten Brüsszel mellé áll Budapesttel szemben, hogy Sorost támogatja nyíltan és visszatérően Orbánnal szemben, hogy soha nem látott mélységekbe taszítja a közbeszédet – nos, azzal van a baj.
Most két plakáttal jelentkeztek, az egyik szinte udvariasan azt ígéri, hogy lecsukják a tolvajokat, megemelik a béreket, miközben a migránsokat sem engedik be. Hiszi a piszi – mondhatnánk, miután a bérunióval Brüsszel kegyét keresik, s kétségünk ne legyen, ha eleve megvalósíthatatlan ötletükhöz Brüsszel azzal a feltétellel ígér támogatást, hogy migránsügyben meghátrál az egyébként egyhamar meg nem alakuló Vona-kormány, akkor annyi tartás lesz bennük, mint amennyit az utóbbi évben a nemzeti sorskérdésekben mutattak. Semennyi.
A másik plakát folytatja a „Ti dolgoztok – ők lopnak” stílusú rágalmazást, ugyanazokat a fotókat alkalmazva, mint a korábbi kampányban. Gengsztereknek nevezik a Fidesz embereit, Orbán a plakátfelirat szerint „A Főnök”, Mészáros „A stróman”, Habony „A hazug” és Rogán „A kötvényes”. A negatív kampány hatása nehezen bemérhető, épp annyira elképzelhető, hogy visszaüt, mint ahogy az is, hogy hat annyi állampolgárra, amennyi elegendő ahhoz, hogy a lassan körvonalazódó ellenzéki koordinált jelöltállítás esetén a Fidesz elveszítse az abszolút többségét.
Egy nagy közös cél köti össze a valaha nemzeti célokat képviselő pártot a nemzetellenességüket sokszorosan bizonyított komprádor baloldaliakkal: Orbánt megbuktatni, minden áron. Hogy utána mi lesz, az a jelek szerint egyik felet sem érdekli. A nagy kérdés végső soron az, hogy kik lesznek többen az urnák elé járuló polgárok körében jövőre: a felelősen gondolkodó emberek vagy az indulatvezéreltek, az uszítottak.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!