Tyúkok a mennyben

(…) Jóformán észre sem veszi, mikor érkezik meg a Gyűrött Traktorba, ahogyan mindenki nevezi azt, bár a bejárata előtt két magas akáckaróra rögzített cégtáblán csupán annyit ír: „Cafe-bar”, mellette pedig egy csésze gőzölgő kávé díszeleg. A cégtábla Petrică úr műve, akitől tudnivalóan a kocsma nem hivatalos elnevezése is származik. Valójában kávét senki nem fogyaszt ott, ha nem számítjuk a tulaj – egy vöröshajú fiatalember – kis csészényi reggeli feketéjét, amelyet kizárólag az utca felőli asztalkánál tud felhörpinteni. Ezzel szemben viszont hétről hétre jelentős mennyiségű vodka, pálinka és sör csúszik le a torkokon, amelyhez hozzáadódnak a ház mögötti fészerből származó, saját termelésű törköly, gyümölcspálinka vagy akár a nehezebb időket jelző, kétesebb szeszpárlatok. Amikor a ház mögötti csodaszép, sárgaréz lepárlókazánból elkezd szaporán, vékony szálban csepegni a törköly, vagy illatosan susogva előbukkan a gyümölcspálinka, a vendégek odamehetnek, és megtölthetik poharukat közvetlenül a forrásból, miközben körülöleli őket a nyálmirigyeket igencsak próbára tevő, édes alkoholgőz. Ez az egész, ahogyan működik, a tulaj, Ticu Zidaru kizárólagos leleménye, és visszafordíthatatlanul megnyerte vele magának az utca férfilakosságát. (…)

A Ceauşescu-korszakban – hiszen Dej idején még meg sem volt születve – Ticu kézbesítette a dugó helyett kukoricacsutkára lezárt üveg pálinkákat az ügyfeleknek az utcájukban és a környéken, és elhozta az ital árát anyjának, csakis neki, aki aztán zsebkendőjébe bogozta a pénzt. A fiú még tízéves sem volt, amikor az egyik szomszéd meglátta őt, hogy a közkútnál álldogálva mindegyik üvegből legurít a torkán egy-két kortyot, és vízzel pótolja a hiányzó mennyiséget. Akkor, amint ő maga meséli, az anyja úgy elverte, hogy soha életében nem felejti el, főként, hogy a nő erős volt, mint egy medve, dühében mindig sötétlilára színeződött az ajka, és a vérében volt a kereskedés. Azzal ütötte, ami a kezébe került: előbb a légycsapóval (előétel gyanánt, ahogy később mesélte, nevetve), aztán első fogásként léccel, amit mérgében szakított ki a kerítésből. A második fogás az volt, hogy vasvillával kergette végig a kukoricáson, desszertként pedig jól megdobálta kukoricacsövekkel, mert kő éppen nem volt a közelben. Nem is azért páholta el, mert ivott, hanem mert elijeszti a vevőket azzal, hogy megkereszteli a pálinkát. Az ivás nem számított: meg volt győződve arról, hogy Ticu előbb-utóbb ugyanolyan iszákossá válik, mint az apja. Másrészt az is igaz, hogy az anyja, Didina Zidaru sem a háta mögé töltötte az itókát, de Costache teljesítménye mellett – aki azzal dicsekedett, hogy mindent megiszik, a szűzlány vizeletétől felfelé – az anyja által naponta felhajtott fél deci pálinka olyasmi volt, mint az úrvacsora.

(…)

A Gyűrött Traktor egyáltalán nem egy szabályos vendéglő, sőt, lényegében még csak kocsma vagy ivó sem. Őszintén szólva a Zidaru család régi parasztháza, amelyben egész egyszerűen az egyik szobát ellátták egy fenyőfa pulttal, néhány polccal és két-három asztallal. Amíg azonban be nem köszönt a hideg, az egész odalátogató társaság kint üldögél a szőlőlugasban lévő öt asztalnál, amelyek köré tetszés szerint lehet elhelyezni pót fatuskókat. Nyaranta nem is használják a szobát, hanem csupán a kert sarkában heverő traktorfülkét, amely bárként fungál. Az alkalmatosság éppen annak a traktornak a része, amelyiken valaha Ticu Zidaru dolgozott, közvetlenül a leszerelése után, miután a katonaságnál megszerezte az ilyen járművek vezetésére szóló jogosítványt. Amikor a bakaságot maga mögött hagyta, az országban épp dühöngött a föld-visszaszolgáltatási láz, és a frissen leszerelt Ticu fejébe vette, hogy meggazdagodhat mezőgazdasági munkálatok végzéséből. Az elgondolás helyénvalónak mutatkozott, de két alapfeltétellel: szezonban látástól vakulásig dolgozni kell, és közben egy csepp italt sem inni, míg csak bele nem kergül, ahogyan ő maga meséli. Igen ám, de ezt a két alapfeltételt csak utólag azonosította be Ticu. Amikor leszerelt, addig izgett-mozgott, amíg sikerült traktort vásárolnia egy mezőgépészeti állomás trükkös árverésén, ahol végül többe került a leves, mint a hús. Miután néhány héten át naphosszat javította a gépet, könyökig merülve a vazelinbe, nekilátott szántani vele. A jármű úgy összerázta, hogy egyetlen porcikája sem volt már a helyén, és végül egy sáncban kötött ki vele, de megúszta, a karja került gipszbe és a feje tört be csupán. Dühében viszont azonnal eladta a gép motorját cserealkatrésznek, míg a traktorfülkét hazavitte, kisimította rajta a táblaborítást, és eredetileg élelmiszert árusító bódévá alakította volna. Miután azonban néhány percig töprengett a dolgon, a tűzifarakás tetején ücsörögve, arra jutott, hogy ha már magánosításra adja a fejét, jobb lesz visszatérnie a családi hagyományhoz és első szerelméhez: a szeszes italok készítéséhez, árusításához és fogyasztásához. A „szeszes” fogalmat pedig apja értelmezésében használta: minden, aminek foka van, és nem okoz azonnali elhalálozást. (…)

Szonda Szabolcs fordítása

(Részlet Dan Lungu Tyúkok a mennyben. Mendemondák és rejtélyek álregénye című könyvéből, amely a budapesti Pont Kiadónál jelent meg 2016-ban)