Nagyborosnyó örömünnepeket töltött a tolnanémedi (Magyarország) testvértelepülésünk több mint félszáz lakójával. Már Nagyszebennél vártuk, illetve fogadtuk őket, nagy örömmel, szeretettel.
2017. augusztus 16., 00:062017. augusztus 16., 00:06
Nagyborosnyó örömünnepeket töltött a tolnanémedi (Magyarország) testvértelepülésünk több mint félszáz lakójával. Már Nagyszebennél vártuk, illetve fogadtuk őket, nagy örömmel, szeretettel.
Nagy tervekkel készültünk, amit megosztottunk velük, s a nagy út után ott költöttük el a közös ebédet. Majd egy számunka is ritka táj bemutatásával folytattuk, a Transzalpina csodálatos vidékét jártuk be. Csodálatos volt a napnyugta, napkelte, minden ott töltött óra.
Szeretnénk minden évben valami újat mutatni tájainkból, hiszen már tízéves a baráti kapcsolatunk. Idén a békási vízi erőműig jutottunk el, a régi építkezési stílust tekinthették meg. E napon nekem volt szerencsém, mint csíki születésűnek, a tájat, az eseményeket, nevezetesebb épületeket ismertetni. A Békás-szoros, a Gyilkos-tó lenyűgözte vendégeinket. A Csukás vendéglőben jól esett a gazdag ebéd, aztán meglátogattuk a csernátoni múzeumot, a Malomkertet.
A könyvtárunkat 60 kötettel gazdagították a vendégek. De közben volt egy szép kulturális műsorunk is, ugyanis Lécfalva ifjúsága fogadta a némedieket. Fellépett a zenekar, a dalcsoport óvodástól felnőtt korúig, jelen voltak a falusiak, Kertész Barna rendkívüli tehetséggel megáldott, lécfalvi tanító vezetésével, akihez hasonló minden faluba bár egy kellene. A vendégeink is megörvendeztettek: megmutatták, hogy az ottani kimittud-versenyeken az asszonyok mily nagy lendülettel ropják a táncot!
A tolnanémediek fogadásában a főszerepet Kanyó Antal alpolgármester és családja vállalta és vezette végig. A szállásadó vendégfogadó családok is nagy segítséget adtak, hiszen ezzel tartoztak. A búcsúzással már jövőre a vendégek hívtak meg. Bízunk Istenben, hogy még adatnak számunkra hasonló találkozók!
Pakucs Etelka, Nagyborosnyó
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!