Tagokat toboroz az Ifjúsági Környezetvédelmi Tanács, melynek legfőbb célja az élhető környezet kialakítása és fenntartása Sepsiszentgyörgyön és környékén.
2019. szeptember 27., 00:042019. szeptember 27., 00:04
A tanács két éve alakult a Puskás Tivadar Szakközépiskolában, egyetemi hallgatókból és középiskolásokból áll, az elmúlt években pedig több projekten is dolgoztak: igyekeztek kitakarítani az elhagyott szakszervezeti művelődési házat, patakmedreket tisztítottak ki (képünkön), és Zöld önkéntes őrjáratot indítottak.
Balázs Dániel, a tanács vezetője elmondta, a városházánál és a megyei önkormányzatnál is pályáznak, és 2020-ig különböző, környezettudatosságra nevelő kampányt indítanának az iskolákban, óvodákban. Meglátása szerint a legnagyobb gondot a patakmedrek takarítása jelenti, a Szemerja-patakot már többször kitakarították, ennek ellenére rengeteg benne a hulladék, sőt mosogatógépet is találtak a parton. Ezek összeszedésére több takarítási napot is szerveztek, különböző más egyesületek önkénteseivel. A fiatalok együttműködnek a Babes-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi tagozatának környezetvédelmis hallgatóival, közös tanulmányokat készítettek, felmérik a halállományt és annak állapotát, valamint a patakok, folyók vizének szennyezettségét is. A zöld őrjárattal az iskolai órák után, illetve hétvégén járják körbe a különböző kirándulóhelyeket, összegyűjtik a szemetet – magyarázta a tanács elnöke.
Októberben egy környezetvédelmi rajzversenyt is indítanak kisiskolásoknak, melynek témája a természetismeret és a természetvédelem. A rajzokat kiállítják és a legjobbak díjazzák is. A jelentkezési határidő október 22-e.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!