Szeptember 30-án lezárul a nehéz munkakörülmények között dolgozó személyek nyugdíjának az átszámítási folyamata, nyilatkozta Marius Budăi munkaügyi miniszter.
2019. szeptember 30., 09:542019. szeptember 30., 09:54
"Szeptember 30-án lezárul a nyugdíjak átszámítási folyamata. Amikor a törvényt kezdeményeztük, és kiszámoltuk a költségvetést, 100.000 potenciális kedvezményettel számoltunk, a valóságban jelenleg valamivel többen vannak, mint 81.000, és közülük 76.000 már megkapta a különbözeteket, 2018. október elsejétől számítva egészen mostanig. A következő időszakban a többi, erre jogosult nyugdíjas is megkapja a pénzt" - szögezte le a munkaügyi miniszter.
Arra a kérdésre, hogy milyen értékű különbözetekről van szó, a miniszter rámutatott, hogy volt olyan eset, amikor ez az összeg 800, vagy akár 1.000 lejre is rúgott.
A miniszer megemlítette, hogy a kormány rendeletet készül elfogadni, amely azoknak a személyeknek a nyugdíját szabályozza majd, akik föld alatt dolgoztak, de nem kapták meg a besorolást a megfelelő munkakategóriába. Budăi szerint 2.000-3.000 személyről van szó.
A miniszter szerint főként azoknak a nyugdíját számították át, akik az 1-es munka kategóriában, vagy a speciális kategóriában dolgoztak és nyugdíjba vonulásukkor nem kapták meg a megfelelő pontszámot a jövedelem értékének kiszámításához.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!