Florian Bodog egészségügyi miniszter szerint a „nomád” lakosság köréből indult az a kanyarójárvány, amelyben több mint 3400-an betegedtek meg, és amely eddig 17 halálos áldozatot szedett.
2017. március 13., 00:022017. március 13., 00:02
Florian Bodog egészségügyi miniszter szerint a „nomád” lakosság köréből indult az a kanyarójárvány, amelyben több mint 3400-an betegedtek meg, és amely eddig 17 halálos áldozatot szedett.
Pénteki sajtóértekezletén a tárcavezető kérdésre sem akarta kommentálni a külföldi szakhatóságok azon megállapításait, hogy Romániából került át a megbetegedés más uniós országokba is, csak annyit volt hajlandó elismerni, hogy Magyarországon és Olaszországban is ugyanannak a vírustörzsnek a jelenlétét mutatták ki, amely a romániai kanyarós megbetegedéseket okozta.
Leszögezte: kizárólag olyanokat fertőz meg a vírus, akiket nem oltottak be kanyaró ellen. – Sem Romániában, sem Magyarországon vagy Olaszországban nem betegedtek volna meg a gyermekek, ha megkapták volna az oltást – jegyezte meg a miniszter. A tárcavezető azt mondta, nem volt hiány a vakcinából a járvány kezdete óta, Románia jelenleg is négy hónapra elegendő tartalékkal rendelkezik. Részletezte: az ország 40 megyéje közül 37-re kiterjedő mostani kanyarójárvány tavaly februárban indult a Kolozs és Beszterce megye határán élő „nomád” népesség köréből, ahol ugyanaz a vírustörzs jelent meg, mint amely az olaszországi megbetegedéseket okozta.
Bodog ismét felhívást intézett a szülőkhöz, hogy oltassák be gyerekeiket, hiszen ez az egyedüli módja a kanyarós megbetegedés megelőzésének. Az első kanyaróellenes oltást a romániai gyerekek alig 80, míg a másodikat csak ötven százalékuk kapta meg. Európában elmondása szerint nyolc olyan ország van, ahol a lakosság kanyaróellenes átoltottsági aránya 90-95 százalékos, másutt az arány a romániaihoz hasonló. A tárcavezető a közvélemény támogatását kérte abban, hogy a minisztérium egy szigorúbb oltási törvényt fogadtathasson el, amely a jövőben hozzájárulhat a mostanihoz hasonló járványok kialakulásának megakadályozásához. A magyar járványügyi hatóságok utazási útmutatót készítettek a Romániába vagy más kanyaróval érintett európai országokba utazóknak.
A kanyaró (latinul morbilli) vírus által okozott, veszélyes emberi megbetegedés. Habár népiesen vörös himlőként is emlegetik, nincs köze a rózsahimlőhöz, a bárányhimlőhöz vagy a fekete himlőhöz. A vírus a beteg ember váladékaival ürül, s cseppfertőzéssel terjed. A fertőződés után 9-11 nap múlva hirtelen fellépő nátha, láz, köhögés és kötőhártya-gyulladás jelentkezik, valamint a szájüregi nyálkahártyán cseresznyepiros foltok, az úgynevezett Koplik-foltok jelennek meg. Később kiütések alakulnak ki a bőrön, egyúttal a láz csökken. A betegség súlyos komplikációkkal járhat: felléphet középfül- és tüdőgyulladás, valamint különböző mechanizmusokkal kialakulhat agyvelőgyulladás (akár 15 évvel a fertőződés után is), továbbá felléphetnek egyéb bakteriális fertőzések. A fertőzés lezajlása után egész életen át tartó immunitás alakul ki a kórokozóval szemben.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!