
A lemhényi önkormányzat minden pályázati lehetőségre lecsap a település korszerűsítése érdekében. Lukács Róbert polgármesterrel megvalósításokról és további tervekről beszélgettünk.
2017. november 21., 00:092017. november 21., 00:09
A lemhényi önkormányzat minden pályázati lehetőségre lecsap a település korszerűsítése érdekében. Lukács Róbert polgármesterrel megvalósításokról és további tervekről beszélgettünk.
A lemhényi és az almási önkormányzatok, illetve a két község katolikus egyházainak projektjével, a Szent Mihály-hegyi műemléktemplom felújításával kapcsolatban az elöljáró elmondta, a dokumentációban szükséges kiegészítéseket elvégezték, jelenleg a támogatás odaítéléséről szóló szerződés aláírása előtt állnak. „A labda a gyulafehérvári Központi Fejlesztési Régió térfelén pattog, várjuk a hívásukat, hogy aláírhassuk a szerződést, majd a közbeszerzés és a további eljárások következnek. A terv szerint 2020-ig kellene a felújítást elvégezni, bízom benne, hogy ez megvalósul”.
A lemhényi önkormányzat ugyancsak sikerrel pályázott idén a PNDL2 nevet viselő országos fejlesztési program keretében, melynek köszönhetően két utcát újítanak fel, és folytatják a felsőlemhényi 2B jelzésű községi út korszerűsítését. „Tavalyelőtt 1,2 kilométeren aszfaltoztuk a községi utat, most ezt folytatnánk. Az utcákkal együtt mintegy 6,5 kilométerről van szó. Ebben a hónapban kell benyújtanunk a szükséges iratcsomót, vélhetően jövőben startolnának a munkálatok, és 2020-ig ezt is be kellene fejezni.”
Az Angustia Leader csoportnál egy gépsor beszerzésére pályáztak. „Amennyiben kedvező elbírálásban részesül a 80 ezer eurós projektünk, hóekét, sószóró, függesztett kaszát és pótkocsival ellátott traktort szerezhetünk be jövő év végéig”. Az elöljáró megjegyezte, mindhárom nagy terv esetében akkor dől hátra megnyugodva, ha majd átadják a kész munkát, addig semmi nem biztos. Hozzátette, az említetteken kívül az almási magánerdészettel közösen sikertelenül pályáztak egy 12 kilométeres erdei útszakasz korszerűsítésére, ám jövőben ismét részt vesznek a kiíráson.
Emellett külsőleg szigetelték és festették a községháza épületét és a felsőlemhényi iskolát és kultúrházat magába foglaló épületegyüttest, korszerű ablakokkal látták el az iskolaépületet, míg az alsólemhényi iskolában mozgássérült személyeknek létesítettek feljárót és illemhelyet. „Terveink között szerepel még az alsólemhényi tanintézet önerőből való felújítása: a tető, a szigetelés és az udvar rendezése.” Felsőlemhény központjában mintegy 120 méteren vízelvezetőt létesítettek, és felújították az egykori szövetkezet előtti teret, ahová parkolót is kialakítottak. „Hamarosan az alsó- és felsőleményi központokba összesen tizenegy térfigyelő kamerát szerelünk fel a rongálások megelőzése érdekében” – tette hozzá az elöljáró.
A közvilágítás javítása, csakúgy, mint a mellékutcáké, folyamatos, önerőből történő tevékenységnek számít a településen, idén 700 tonna törtkövet szórtak a mellékutcákra. Ám további tervek is vannak tarsolyban: bővítenék a község mintegy 40 százalékát lefedő szennyvízhálózatot. „Célunk, hogy folytassuk a csatornarendszer kiépítését. Azonban lévén Lemhény 2000 lakosnál kevesebbet számláló község, Almással közösen pályáznánk. Korábban volt ilyen irányú kezdeményezés, és bízom a folytatásban”, mondta el lapunknak Lukács Róbert.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!