Temesvár: toxikus anyagokkal való kereskedés miatt is vizsgálják a kártevőirtó cég tulajdonosát

Az ügyön dolgozó ügyészek megállapították, hogy alumínium-foszfidot tartalmazó rovarirtószert használt, jelentette be a temesvári törvényszék ügyészsége kedden.

Székely Hírmondó

2019. november 19., 11:252019. november 19., 11:25

A hatóságok bűnvádi eljárást indítottak B.I.S., a cég tulajdonosa ellen, akit gondatlanságból elkövetett emberöléssel és testi sértéssel, illetve toxikus anyagokkal vagy termékekkel való kereskedéssel gyanúsítanak, tájékoztat Violeta Filip, a temesvári törvényszék vezető ügyésze közleményben.

Filip szerint az első vizsgálatok arra vezetnek, hogy a cég egy Delicia - GASTOXIN nevű kártevőirtószert használt, amely alumínium-foszfidot tartalmaz. Ez egy rendkívül toxikus anyag, belélegzés esetén fatális lehet, használatához speciális engedély szükséges.

A cég tulajdonosát 24 órás őrizetbe vették. A hatóságok folytatják a nyomozást az ügyben.

Renate Weber, a nép ügyvédje kedden bejelentette, hogy az általa vezetett intézmény vizsgálatot indít a temesvári ügyben, amelyben három személy meghalt, többen pedig kórházi kezelésre szorultak egy tömbházban elvégzett kártevőirtás nyomán.

A nép ügyvédjét kedden tartott sajtótájékoztatóján arról kérdezték, hogy indított-e vizsgálatot a temesvári ügyben.

"Igen, természetesen, a temesvári területi irodában levő kollégák azonnal kérték, hogy indítsunk hivatalból egy vizsgálatot, hogy lássuk, hogyan történhetett meg mindez és hogyan reagáltak a hatóságok, mert ismétlem, nekünk mediátori szerepünk van, tehát az a dolgunk, hogy felmérjük, megfelelően reagálnak-e a központi, helyi hatóságok, ha valami történik" - válaszolta Renate Weber.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust