
Elkezdődött a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 2022/2023-as évada, a múlt hétfőn tartott társulati gyűlésen Pál-Ferenczi Gyöngyi, a színház új igazgatója ismertette az idei évad terveit. Tamási Áron születésének 125. évfordulója lévén, Tamási-évadot hirdet a színház, tavasszal pedig sor kerül a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadására.
2022. szeptember 02., 00:272022. szeptember 02., 00:27
Az évadnyitó előadás a színház névadójának Hullámzó vőlegény című darabjából készül, melynek bemutatóját szeptember 19-re, Tamási Áron születésnapjára időzítik. A próbák a sepsiszentgyörgyi származású Albu István rendező irányításával zajlanak, aki a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatója. Az évad során ezután is több Tamásihoz kapcsolódó eseményt szerveznek a színházban, városunk főterén, valamint az intézmény közösségi oldalain is, melyekről időben értesítik majd a közönséget.
Pál-Ferenczi Gyöngyi a 2022/2023-as évadról elmondta, november folyamán két bemutatót is terveznek, Ivan Viripajev Oxigén című darabját Pálffy Tibor rendezésében láthatja a közönség, ezzel párhuzamosan pedig egy másik előadás próbafolyamata is zajlik majd: W. Shakespeare Sok hűhó semmiért című vígjátékát Kiliti Krisztián rendezi. Novemberben kezdődik a szilveszteri produkció próbafolyamata is, Eugène Labiche A Lourcine utcai gyilkosság című darabját Barabás Árpád állítja színpadra, aki az elmúlt évek során már több nagy sikerű előadást rendezett Kézdivásárhelyen, de a sepsiszentgyörgyi társulattal ez lesz az első közös munkája. A szilveszteri bemutató után újra Hegymegi Máté rendez a Tamási Áron Színházban, Pintér Béla Gyévuska című darabját februárban mutatja be a társulat. A tervek szerint április végén kerül sor az évad utolsó bemutatójára Radu Afrim rendezésében.
Május második felében két héten át zajlik majd a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál, melynek programja még alakulóban van.
A saját előadások és a fesztivál mellett más izgalmas programok is várják a közönséget. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata két előadással is vendégszerepel Sepsiszentgyörgyön: Friedrich Dürrenmatt A nagy Romulus című darabját Bocsárdi László rendezésében, Szőcs Géza Raszputyin című darabját pedig Sardar Tagirovsky rendezésében láthatja a Tamási Áron Színház közönsége. Október közepén a PulzArt Kortárs Összművészeti Fesztivál zajlik a színházban Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szervezésében, október végén pedig ismét megrendezik a tavaly nagy sikernek örvendő egyetemi miniévadot, mely során a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendezői szakos hallgatói mutatkoznak be Sepsiszentgyörgyön egy egész héten át különböző előadásokkal. Mindezek mellett műsoron maradnak az elmúlt évadok fontosabb előadásai is.
Az új idénytől egy új színész szerződött a társulathoz Varsányi Szabolcs személyében, aki budapesti származású, és tavaly végezte az alapképzést a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen.
Az M Studio Mozgásszínház társulatának három bemutatója lesz. Az elsőt Simona Deaconescu, fiatal bukaresti koreográfus, a Tangaj Collective vezetője rendezi, a bemutató tervezett időpontja 2022. december. A második új előadást Barta Dóra, a Kecskeméti City Balett vezetője viszi színre, ő rendezte korábban A per, a García Lorca háza és a Danse noir című előadásokat az M Studioban. Ennek a produkciónak 2023. február a tervezett időpontja.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!