Szép tavaszi időben, két hónapos kihagyás után – amelynek oka a hideg volt – igen jó forgalmat bonyolított le a hétvégén, sepsiszentgyörgyi főtéren megrendezett szokásos termékvásár.
2017. március 07., 00:262017. március 07., 00:26
Szép tavaszi időben, két hónapos kihagyás után – amelynek oka a hideg volt – igen jó forgalmat bonyolított le a hétvégén, sepsiszentgyörgyi főtéren megrendezett szokásos termékvásár.
A sajtok, szalámik jól fogytak, a csecsebecsére pedig mindig kiszorítják a nők a pénzt, a színes, illatos tavaszi virágokra is kiéheztek már, elsősorban tehát az ezeket forgalmazó árusok lehettek megelégedve.
A pult mögött állók elmondták, szeretnék, ha kiszámítható módon, azaz rendszeresen, minden hónapban meg lennének szervezve a vásárok, úgy ahogy Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Kovásznán is. Így jobban tudnának tervezni az árumennyiséget és a bevételt illetően is. Olyan vélemény is elhangzott, hogy elég lenne egy nap a téren, hiszen pihenőnapra is szükség van a heti munka után.
Nem hiányolták viszont a fogyasztóvédőket, akik legutóbb karácsonykor boldogították az eladókat, bár nem annyira pénzbüntetéssel, mint figyelmükkel tüntették ki a kézműves sajtokat, házi disznóságokat árulókat. Kritikus szemmel néztünk körül, felirattal jól ellátottaknak tűntek a pultok, igaz, főleg román nyelvűvel, a magyart csak mi hiányoltuk, a fogyasztóvédők nem.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!