Székelyföld legendáriuma

– Békeidőben előszeretettel köszörülik egymáson a nyelvüket a különböző székely székekhez tartozók, de ha bajba jutunk, egy emberként állunk ki egymás és közös hitünk, értékrendünk mellett – vezette fel Tamás Sándor, erre számos történelmi példát is hozott. Székelyföld egységes tehát, tájegységeinek különlegességei, mondavilága azonban figyelmet érdemel, és érdemes azokat mihamarabb megismertetni a legkisebbekkel is. Erre kiválóan alkalmas ez a sorozat, hiszen az öt kötet (Csík-, Gyergyó- és Kászonszék, I. és II., Udvarhelyszék, III.) végigvezet minket egész Székelyföldön.

Évek óta tapasztalható, hogy megnőtt az érdeklődés múltunk, történelmünk iránt, az elmélyüléshez számos kiadvány, tudományos munka nyújt segítséget, de a legkisebbeket az ő nyelvükön, a mesék nyelvén kell megszólítani. Borboly Csaba is úgy vélekedik, érdemes egészen fiatal, óvodás korban kezdeni az ismerkedést, „utazást”. A sorozattal a gyerekek az esti mesék által szívhatják magukba legendáinkat, barangolhatják be tájainkat, Székelyföld talán legszebb helyeit. (Megkockáztatható, hogy a felolvasó szülők, felnőttek számára is tartogat új ismereteket a sorozat, hiszen mindannyiunknak vannak hiányosságai ezen a téren, nem árt felfrissíteni tudásunkat.)

Sántha Attila rámutatott: eddigi életútja alatt Sarány István már belakott három székely széket, az évek alatt gyűjtött tudás, tapasztalás erős alapot, kiindulópontot jelentett a szövegek papírra vetéséhez.

Három kisgyerek édesapjaként, a távol élő nagyszülőkhöz tett sok-sok utazás során nem mulasztottak el minél több megállót beiktatni, közben nyitott szemmel jártak, figyeltek, ismereteket gyűjtöttek, és persze mindezt átszőtte a gyermeki szemléletmód, az, ahogyan ők tekintenek a körülöttük levő világra. Ezeket az élményeket olvasztotta aztán legendáinkkal együtt a most olvasható mesékké, hiszen minden településnek megvan a maga specifikuma, amit érdemes megörökíteni – avatott be a szerző, Sarány István.

Amint a meghívóból megtudhattuk: „Annácska és Zolika kalandja ezelőtt tíz esztendővel kezdődött: a Kolozsváron élő testvérpár a szülők, a nagyszülők társaságában utaz-gat Székelyföldön, sorra ismerve meg Csík-, Gyergyó- és Kászonszék, majd Udvarhelyszék és Háromszék, végül Marosszék és Aranyosszék településeit. A Sarány István által jegyzett mesék, történetek a két gyermek szemszögéből mutatják be a felkeresett településeket. Annácska és Zolika alakját Péter Alpár rajzolta meg, a két kedves és eleven gyermek megjelenik az Orosz Annabella, a Fazakas Ildikó és a Váncsa Mónika képzőművészek által készített illusztrációkon is.”

Váncsa Mónika a Marosszék és Aranyosszék című, sorban (eddig) az utolsó kiadvány képi világát alkotta meg. Elmondta, egyszerre tette könnyűvé és nehézzé a vállalt feladatot az, hogy adott volt a téma. A megrajzolni való helyszínek mindegyikére nem látogathatott el, ezért a világhálón is tájékozódott, felvételeket keresett, de sokat olvasott is. Rajztanárként dolgozik, gyerekrajzok százaival találkozik, ezért értelemszerűen az ő munkáik is folyamatosan inspirálják, ez a látásmód is visszaköszön az illusztrációkban, osztotta meg a közönséggel.

A sorozatot útikönyvnek (is) szánták, ebben a minőségében is ki van próbálva, mankót nyújt a szülőknek, ha felkerekednének, és felkeresnék az egyes székek nevezetességeit. A szerző elsősorban azokat a helyszíneket válogatta be, amelyekhez valamilyen kötődése van, de, mint elhangzott, idő, inspiráció és pénz függvényében folytatás, bővítés sem kizárt. Háromszék például – amint azt Sántha Attila „felrótta” –, egy kötetet kapott, pedig az egyes székek minden bizonnyal itt is tartogatnak még elegendő érdekességet, megörökítésre érdemes helyszínt, látványosságot, legendát.

Ugyanakkor – és ez az est egyik kiemelendő gondolata –, a mesék nem csupán a múltunkat villantják fel, hanem a mostani, élő közösségeket is megmutatják, amelyeknek van jelene és van jövője is.