Százéves a Waldorf-mozgalom

Az első Waldorf-iskola megnyitásának századik évfordulóját ünnepelték a napokban azokban az országokban, ahol ez a fajta alternatív oktatási módszer elterjedt.

Némethi Katalin

2019. szeptember 27., 07:162019. szeptember 27., 07:16

– A már nyolc iskolai évfolyamú sepsiszentgyörgyi Waldorf-közösség is ünnepelt szeptember 19-én, az első Waldorf-iskola megnyitásának 100. évfordulóján: a Nicolae Colan Általános Iskola sportpályájának „tűzfalán” kézlenyomatokat hagytak diákok és pedagógusok a Somogyi Edina rajztanárnő és felsős diákok által készített feliratra, jelezve, hogy évről-évre egyre többen választják a megyeszékhelyen ezt az alternatív oktatási formát – tudtuk meg Szonda Kinga magyar szakos tanártól, a Waldorf VII. osztály osztálytanítójától.

A száz évvel ezelőtt indult, és azóta világméretűvé vált Waldorf mozgalom középpontjában a gyermek áll. A Waldorf pedagógia a gyermeket testi-lelki-szellemi egységnek tekinti, a Waldorf iskolát pedig a kéz, a fej és a szív iskolájának szokták nevezni, ugyanis a nevelés során sokrétű tevékenységrendszer veszi körül a diákokat annak érdekében, hogy képességeik harmonikusan, egyensúlyban fejlődhessenek.

A Waldorf-osztályokban a gyerekek négy héten át ugyanazt a tantárgyat tanulják főoktatásban, azaz epochában, így lehetőség van az elmélyülésre, az ismeretek jobb elsajátítására.

A féléves és éves zárás mellett szöveges értékelés is van, amit minden gyerek személyre szabva kap meg félév és év végén. A cél, hogy minden gyerek korának megfelelően, de a maga tempójában haladjon, sajátítsa el az ismereteket.

A ciklus végére a gyerekek ugyanazoknak az ismereteknek a birtokában kell legyenek, mint bármely más végzős elemista vagy gimnazista diák, csak a módszer más, amivel eljutnak odáig.

Sepsiszentgyörgyön jelenleg az alsó tagozaton öt Waldorf évfolyam működik, a felső tagozaton pedig három gimnáziumi osztály. Hangsúlyosan figyelnek a hagyományok ápolására, jelenleg a diákok az óvodásokkal, pedagógusokkal és a szülőkkel közösen Mihály napjára készülnek.

– Szeptember 28-án, szombaton Benedekmezőn kerül sor az immár hagyományos Szent Mihály-napi rendezvényre, amely ebben az évben megújul: az ovisok és kisiskolások számára a VII. osztályos diákok mutatják be Szent Mihály legendáját, illetve az ekkor szokásos bátorságpróbákat (patakugrás, kígyózás, barlangjárás) is ők szervezik. E hét minden napján délben közös (tanító-diák-szülő), Mihály-napi éneklésre is sor került, amelynek célja a felkészülés a hétvégi eseményre, amelynek záró rendezvényére szeptember 29-én hajnalban kerül sor, közös napfelkeltenézéssel – magyarázta Szonda Kinga.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés