Számos méhcsalád pusztult el

Amint arról írtunk, az elmúlt időszakban rengeteg méhcsalád pusztult el, aminek oka a szúnyogpermetezés is lehetett. A szentkatolnai Csákány Attila nem hibáztat senkit, mert érthető, hogy ezt az intézkedést is meg kell tenni.

Tamás Réka

2020. október 07., 00:022020. október 07., 00:02

– A történet úgy kezdődött, hogy július 17-re szúnyogirtást hirdettek Kézdivásárhelyen és környékén, amelyre felhívták a méhészek figyelmét – újságban, rádióban, tévében –, hogy nem veszélyes a permetezés a méhekre, aztán egy másik kijelentés az volt, hogy mégis zárják be azokat. A kérdés az, ha nem veszélyes, miért kell bezárni? – töpreng Csákány Attila. Emellett a méhész állítása szerint a permetezésre való figyelmeztetés ugyanaznap jelent meg a hírekben, melynek reggelén már megtörtént a szúnyogirtás. Annyi szerencséje volt, hogy nem érintette annyira a Szentkatolnán lévő méheit. Volt pusztulás, azt viszont nem állítja, hogy ez a permettől lett volna. Egy másik eset miatt fordult lapunkhoz.

– Július 14-én éjszaka a Szárazpatak végében található tanyánknál három alkalommal tért meg a permetező repülőgép: éjszaka 12 órakor, majd hajnali 3 és 5 óra körül. Érdeklődtem, de senki nem tud semmilyen információt ezzel a géppel kapcsolatosan – mesélte. Attól a naptól a kaptár tetején – ami sosem fordult eddig elő –, egyre több méhecskét talált elpusztulva. Csákány Attilának összesen 29 méhcsaládja pusztult el, ami nagyon nagy veszteséget jelentett számára.

– Nem azért fordultam az újsághoz, hogy szerepeljek, hanem hogy elmondjam, senkit nem érdekel ez az eset, és senki nem nyújt segítséget nekünk. Szívesen kötnék biztosítást is a méhekre, de nem lehet. Ez a mi országunk. Bukarestben vizsgálják meg a méheket, de érdekes módon mindig azt az információt kapjuk, hogy a mérgezés oka ismeretlen – mondta elkeseredetten a méhész.

Korábban már előfordult, hogy kapott volna kártérítést a méhek elpusztulása miatt, de a papírjai érvénytelennek bizonyultak, mert a sepsiszentgyörgyi laboratórium nemzetközileg nem elfogadott. Erről azonban senki nem tájékoztatta, mindez csak utólag derült ki.

– Rengetegszer kezdtük újra a feleségemmel, többször gondoltunk már rá, hogy abbahagyjuk, éppen az említett dolgok miatt, de végül mégis úgy döntöttünk, hogy a szakma iránti szeretetünk ennél erősebb. Azonban két hét alatt elveszíteni 29 méhcsaládot, nagy érvágás számunkra, amellett, hogy az idén amúgy is sokkal kevesebb volt a méztermelés, mint tavaly. Nem tudom, merre tart ez a világ, senkit nem érdekel semmi. A gond azonban az, hogy mi ebből élünk – summázott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés