Számára a sport nem hobbi

Balogh Hanna, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK sepsiszentgyörgyi születésű cselgáncsozója júliusban részt vett az idei év egyik legfontosabb sporteseményén, a 14–18 éves korosztály számára kiírt és a szlovákiai Besztercebányán megrendezett XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF). Az ott szerzett tapasztalatairól az Őszi Sokadalom keretében tartott előadást, melynek végén lapunknak adott interjút.

Gocz Tibor

2022. szeptember 02., 00:252022. szeptember 02., 00:25

– Mikor lépett először szőnyegre, és miért pont a dzsúdót választotta?

– Ötéves koromban kezdtem el dzsúdózni. Egyrészt azért, mert az unokatestvérem dzsúdózott, másrészt azért, mert a többi kisgyerekhez hasonlóan én sem tudtam, hogyan kell esni, a szüleim pedig tartottak attól, hogy majd egyszer nagyon megütöm magam. Előtte a páros táncot és az úszást is kipróbáltam, de látták, egyik sem nekem való, így nem erőltették.

– Mennyi időt tölt edzéssel naponta? Miből áll a felkészülés?

– Ha nincs iskola, akkor naponta minimum hat órát edzek. Három órát reggel és ugyanennyit délután, néha ennél is többet. Tanév közben, mivel szeretnék a tanulmányaimmal is haladni, a napi hat óra négyre csökken. A dzsúdóhoz elengedhetetlenül szükséges az úszás, mert az segíti az izmok regenerálódását. Edzés közben különféle akrobatikai gyakorlatokat is végzek. Ezen kívül szaladni szoktam, és télen korcsolyázni.

– A román cselgáncs-válogatott tagja. Magyarként nehéz volt bekerülni?

– Úgy gondolom, bármilyen válogatottba bármilyen nemzetiségűként nehéz bekerülni, mert a legjobbnak kell lenni. Ha pedig magyarként szeretnél a román válogatott tagja lenni, akkor a legeslegjobbnak kell lenned, nemcsak a legjobbnak.

– Több országos megméretést is megnyert, idén a Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra is kijutott. Milyen élményekkel tért haza?

– Igaz, hogy csak az ötödik helyezést értem el, de mégis nagyon jó élményekkel tértem haza. Egy ilyen rendezvény tökéletes alkalom más nemzetiségű sportolókkal találkozni, barátságokat kötni. Ha majd egyszer unokáim lesznek, akkor nekik biztosan elmesélem, hogy egy ilyen rangos nemzetközi versenyen is tatamira léphettem, hiszen ez olyan büszkeséggel tölt el, amit most nehéz lenne szavakba öntenem.

– Melyik eddigi eredményére a legbüszkébb?

– Mindegyikre az vagyok, de talán a legnagyobb elégedettséggel azok a mérkőzések töltenek el, amelyeken olyan versenytársakat sikerült legyőznöm, akik addig mindig engem győztek le. Van úgy, hogy hosszú időn át csak az ők legyőzésük motivál. Mindig várom azt, amire majd a legbüszkébb leszek.

– Érezte már úgy, hogy ennyi volt, nincs tovább?

– Sokszor. Az újrakezdéshez az ad erőt, hogy rágondolok, milyen érzés ott lenni, és megnyerni egy versenyt. Aki nem sportoló, az nem tudhatja milyen az, amikor hosszú időn át nap mint nap mindent feladsz azért, hogy elérd a kitűzött célt, legyen az bármilyen közeli vagy távoli, és végül ott vagy, sikerül megcsinálnod.

– Melyek a további céljai?

– Kijutni a „rendes” olimpiára. Általában arra törekszem, hogy aranyérmes legyek, de már az is boldogsággal töltene el, ha onnan egy akármilyen díjat hazahozhatnék.

– A sporton kívül?

– Versenyzői pályafutásom után cselgáncsedzőként képzelem el magam. Ez nem annyira időigényes feladat, hiszen ha két gyerekcsoporttal foglakoznék, akkor is csak maximum napi négy órámba telne. Mellette szeretnék pszichológus lenni és hobbiként festő. Karikatúrákat, tájképet és absztraktokat szoktam festeni, a portrékészítés nem az én műfajom.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés