Szakemberek hiányoznak

Bár a minisztérium egy augusztusi kormányhatározat-tervezetben még 3500 új állást szándékozott létrehozni a tanügyben, túlnyomórészt az önkormányzatok hatáskörébe átkerülő bölcsődékben, illetve a megyei erőforrás-központokban, a határozat végleges formájába már csak 2000 került bele. Arról érdeklődtünk, Kovászna megyében hány új szakember került a nagy létszámhiánnyal küszködő erőforrás-központba, illetve az iskolákba, óvodákba, bölcsődékbe.

Bodor Tünde

2022. szeptember 21., 00:172022. szeptember 21., 00:17

K iss Imre főtanfelügyelő elmondta, a bölcsődék átvétele szakaszosan történt, Kovászna megyében is túl vannak már ezen, a gyerekek be vannak iskolázva, és a személyzet is biztosított a jelenlegi struktúra kapacitását tekintve. Az óvodák részéről érkeztek még igénylések, leginkább dadákra lenne szükség, ezeket a kéréseket is összesítették és továbbították a tanügyminisztériumnak.

Ami a speciális oktatásért, illetve a sajátos nevelési igényű gyerekek integrálásáért, a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásáért létrehozott erőforrás-központokat illeti, a főtanfelügyelő reméli, a minisztérium bekér egy felmérést a tanfelügyelőségektől a tekintetben, hogy az érvényben levő törvények alapján hány utazótanár (ők lennének a logopédusok, iskolapszichológusok) kellene a megyébe. Jelenleg 47 állásra lenne szükség, óriási a hiány és az igény is rájuk, de lehet, majd csak egy országos felmérés után, arányos visszaosztás alapján utalnak ki a megyébe pár állást. Igaz, korábban már 1-2 állás igénylése is gondot jelentett. „Mi a maximális számú állást kérjük, de hogy mennyit kapunk, azt most még nem tudni” – mondta a főtanfelügyelő.

Dr. Szőcs Levente, a Kovászna Megyei Erőforrás-központ igazgatója elmondta, a különböző normatív törvények szerint 500, 600 vagy 800 gyermek után jár egy iskolapszichológus vagy logopédus, de ha a legnagyobb számmal osztunk is, még 24 iskolai tanácsadó kellene a meglévő 20 mellé, logopédusból legalább háromszorosa a jelenleg alkalmazottaknak.

Bár nem valószínű, hogy ennyi új állást létrehoznak a rendszerben, ha mégis megtörténne, az is gondot okozna, mert megfelelő termet találni nehéz az iskolákban, és akkor még a felszerelésük szóba sem jött. Ezeket az adatokat is csak most kérte be a minisztérium. Tény, hogy jelenleg van olyan kabinet, ahol az iskolai tanács-adó a takarítónővel osztozik egy apró öltözőn, és olyan is, ahol a nyomtató belsejét télen kiette az egér. A tanintézmények felében gond a teremhiány.

Kétséges, hogy a kormányhatározat megoldja a megye ilyen természetű problémáit, az azonban számos felmérés szerint tény (és nemcsak Háromszéken), hogy a logopédusok és iskolapszichológusok segítségére egyre több gyerek rászorul, még azok közül is, akikre nem sütik rá a „hátrányos helyzetű” címkét. <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés