2020-ra lesz működőképes az első Patriot föld-levegő rakétarendszer, amelyet már ebben az évben megvásárolnak a tervezett hétből – mondta Mihai Fifor védelmi miniszter hétfőn, a szenátus védelmi bizottságának ülésén.
2017. november 21., 00:122017. november 21., 00:12
2020-ra lesz működőképes az első Patriot föld-levegő rakétarendszer, amelyet már ebben az évben megvásárolnak a tervezett hétből – mondta Mihai Fifor védelmi miniszter hétfőn, a szenátus védelmi bizottságának ülésén.
A szaktárca vezetője kijelentette: az USA kormányától megkapták a hét Patriot rakétarendszer és a hozzátartozó felszerelések megvásárlását jóváhagyó levelet. „A román hadsereg számára ez jelenti az első lépést, ebben az évben már beszerezzük az első rakétarendszert a hétből. A rendszer 2020-ban lesz működőképes” – mondta Fifor.
A bizottsági ülésen jelen lévő Nicolae Ciucă vezérkari főnök kifejtette: a rakétarendszer hosszú távú légvédelmi stratégia megtervezését teszi lehetővé azáltal, hogy a rendszer hardver és szoftver része frissíthető. A felsőház védelmi bizottsága hétfői ülésén ellenszavazat nélkül pozitív véleményezést adott a hét Patriot légvédelmi rakétarendszer megvásárlására vonatkozó törvénytervezetre.
A kormány november 8-i ülésén fogadta el az első Patriot rakétarendszer beszerzésére vonatkozó tervezetet, arra hivatkozva, hogy a román haderőt a legrövidebb időn belül el kell látni nagy hatósugarú, modern föld-levegő rakétarendszerekkel, amelyek ellenőrzési és vezérlési szempontból összeegyeztethetőek más NATO országok hasonló egységeivel azért, hogy „közép- és hosszú távú feladatait el tudja látni”.
A légi erőknek 4, a szárazföldi erőknek pedig 3 Patriot rakétarendszert szándékozik vásárolni az állam a megfelelő felszerelésekkel együtt, összesen 4,62 milliárd dollár értékben (áfával). A védelmi bizottság ülésén Mihai Fifor, a szaktárca vezetője, valamint Teodor Meleşcanu külügyminiszter és Nicolae Ciucă vezérkari főnök is részt vett.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!