Sok hűhó és jég…

Politikuskenyér, újságírókenyér – röviden így lehetne minősíteni a romániai jégkorong-válogatott szlovéniai himnuszbotrányát. Ami voltaképpen nem is botrány, csak hát azzá dagasztották. Lényegében szóra sem érdemes, hiszen annyira fonákhelyzet, mintha most azért folyna a bukaresti háborgás, mert a legutolsó világbajnoki mérkőzés után a romániai válogatott magyar tagjai levegőt vettek, lélegeztek, megtörölték izzadt homlokukat. Mi van, ez nem botrányos?

Ha nem, hát akkor a székely himnusz végighallgatása, netán dúdolása, esetleg éneklése se legyen botrány. Hiszen nem először és nem utoljára történt. Bukarest inkább adja áldását arra, hogy jövő tavasszal a székelyek, székelyföldi válogatott játékosok ismét vigyázzállásban hallgassák, énekeljék, dúdolják a székely himnuszt, de hozzák vissza Romániát a másodvonalba, ahogyan tették anno Észtországban, ahol erőn felül teljesítve nyerték meg a harmadosztályt, vállvetve néhány román és néhány honosított játékossal, baráttal, csapattárssal.

Háborgások és haragossá, ellenségessé, netán gyűlölködéssé fajuló indulatok helyett (mellett?) figyeljünk néhány igazán szomorú részletre. Az egyik az, hogy a szlovéniai műbalhét kirobbantó és piszkos jégre csúsztató Dan Tanasă még azt sem tudta, hogy a Magyarország–Románia mérkőzés előtt vagy után történt-e a székely himnusz éneklése! Szerinte vagy újszekus informátorai szerint: előtte.

Ennél is megdöbbentőbb a román szakszövetség főtitkárának füstölgően fenyegető nyilatkozata. Azt állítja, a romániai válogatott magyar tagjai hazaárulók, úgy játszottak, hogy Magyarország jusson fel az elit ligába. Pedig kisiskolás is tudta már a mérkőzés előtt, hogy a magyar nemzeti csapat a Románia elleni 4–2-es eredménytől függetlenül feljutott, Románia pedig kiesett, és a győzelem sem menthette volna meg.

Derű a borúra, és ott kell lennie a pontnak, ahogyan a válogatott két román nemzetiségű játékosa (Constantin és a csapatkapitány Trancă) nyilatkozott. Ők természetes, megszokott tényként vették tudomásul, hogy magyar csapattársaik, jó barátaik (!) a mérkőzés után odakorcsolyáznak a közönséghez, és sorban állnak a székely himnusz éneklésének idején. Noha igaz, Constantinescu azért epésen megjegyzi, a székely himnuszt a magyarok a románoknak éneklik valójában…