Semmi vész!

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Botos László

2020. augusztus 26., 00:082020. augusztus 26., 00:08

Előítéletektől sem mentes, túlzásokból, ferdítésekből eredeztethető kifejezés azt mondani a sportban a legelső mérkőzés, verseny kedvezőtlen eredményére, hogy valaki „bal lábbal kezdett”. Nyelvészek számára sem unalmas tanulmány tárgya lehetne az, hogy honnan ered ez a megbélyegzés. A jó szó értelmezése adná a jobb kéz, jobb láb fogalmát?

Régebb a tanító megbüntette a bal kézzel író nebulót, és sok esetben jobbkezes tollfogásra, betűvetésre nevelte őt. De a családokon belül sem ritka az ilyen! A gyermek kanalazzon és írjon a „jó kezével”. Irodalmunkban sok példát említhetnénk arról, amikor a „bal” szó vagy szótag nem sok jót sugallt (elég ha csak a Himnuszunk „bal sors” kifejezésére gondolunk). A politikában úgyszintén sokak számára visszataszító a Gyurcsányékkal azonosított baloldali ideológia. A botladozó ember „két ballábas”, az ügyetlenkedő „két balkezes”.

A sportban, illetve számos sportágban viszont nagy érték a balkezes, ballábas versenyző és játékos, mert ritkább, mint a jobbkezes, jobblábas. A futball és a kézilabda elképzelhetetlen nélkülük, de talán a jégkorong és vízilabda is. Ökölvívásban, teniszben, vívásban szintén előny.

A Sepsi OSK szombati bajnoki rajtjával kapcsolatosan írják, mondják némelyek, hogy „bal lábbal” kezdett a csapat. És ha netán úgy alakul, hogy baloldali támadás után egy ballábas játékos lövi a Sepsi győztes gólját az ellenfél kapujának bal oldalába? Az persze „jobblábas” kezdés lett volna.

Nyelvészkedéssel vagy anélkül – fölösleges megbélyegezni a Sepsi OSK első mérkőzését. Ahogyan indokolatlan a riadalom és pánik az első három-négy mérkőzés nehézségi foka miatt is. A Sepsi OSK-nak nem a Craiova és nem a CFR ellenében kell kiharcolnia a rájátszást jelentő 1–6. helyek valamelyikét (nagy valószínűség szerint az 5 –6. helyet). Minden pont fontos, minden pont számíthat, de az oltyánoktól szabálytalan góllal elszenvedett vereségnek nem kell túlzott jelentőséget tulajdonítani. Nem kell dramatizálni azt sem, ha a CFR, majd az Astra otthonában sem sikerült pontot szerezni (noha van esély erre). Türelem kell, a nehéz fordulók után a helyzet kiegyensúlyozódik, a Sepsi OSK-nak lesz ideje a rájátszáshoz kellő pontok összegyűjtésére. Valószínűleg több mint 40 pont kell majd ehhez.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés