
A nemrég megtartott rendkívüli tanácsülésen Kovászna város önkormányzata elfogadta a Kovászna Megye Tanácsától kapott 150 ezer lejes költségvetés-kiegészítést, amit célirányosan a községi utak karbantartására, hótalanítására fordítanak.
2017. november 09., 00:052017. november 09., 00:05
A nemrég megtartott rendkívüli tanácsülésen Kovászna város önkormányzata elfogadta a Kovászna Megye Tanácsától kapott 150 ezer lejes költségvetés-kiegészítést, amit célirányosan a községi utak karbantartására, hótalanítására fordítanak.
– Ebből az összegből szándékozunk megjavítani a 13-as községi utat Kovászna és Székelytamásfalva között (a vasúti átjárótól a tamásfalvi letérőig), illetve a 14-es községi út (Kovászna-Kommandó közti útszakasz) karbantartását elvégezni – tájékoztatott Gyerő József polgármester.
A pénzből többek közt törtkövet vásárolnak, földgyaluznak, illetve a hótalanítást fedezik az év végéig. Ugyanakkor, mivel hiányos, ezért közlekedési táblákat vásárolnának és helyeznének a Kovászna–Kommandó szakasz mentén.
Az említett útszakasz hótalanításával kapcsolatban a polgármester elmondta: jelenleg a közbeszerzési eljárás zajlik, és terveik szerint november közepétől meg tudják kötni az áprilisig érvényes szerződést. A polgármester reméli, hogy a jövő évi költségvetés-kiegészítés során a megye ismét hozzájárul ennek fedezéséhez, hogy ne terheljék a kovásznai adófizetőket.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!