Reggeliben jól fog a kasza

 

 

 

 

A csodálatos vidék újabban nem éppen veszélytelen: hétfőn medve hajtott meg egy almásit, a kaszáló szélét pedig tekintélyes szakaszon vaddisznók túrták fel. A kaláka ezúttal „rendezve” volt, hiszen rendes munkatempóval nem lehetett volna a kaszálás és rendforgatás mozzanatait lefilmezni. Így a Hazajárók rendezőjének az utasítására érkezett meg a műsor két „vándora”, Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor, akik a kaszálókat üdvözölve beszédbe is elegyedtek Cserei Lázárral, arról érdeklődve, honnan származott az ötlet, milyen jövőképe van az efféle kezdeményezésnek.

 

 

 

 

A közösséget élteti
Cserei Lázár elmondta: a régi időkben a kaláka mindennapos volt Székelyföldön, ezelőtt 10–15 évvel még Kézdialmáson is hagyománya volt annak, hogy az embe­rek egymásnak segítsenek. Ez részben annak volt betudható, hogy akkor a különböző munkafolyamatok – így például a kaszálás is – nem voltak gépesítve. „Óriási megtartó ereje volt a kalákának. A székelység összefogással bármilyen nehézségen túl tudta tenni magát, segítettek egymásnak, legyen az kaszálás, házépítés, kútásás vagy erdőlés” – magyarázta a megyebíró. Azt is lemondta, hogy akkor nem volt így felgyorsulva a világ: a gazda reggelizett, kaszált, az asszonyok pedig elverték a rendet, nem kellett siessenek a konfekcióba, még hancúrozásra is több idő jutott. „Legtöbb esetben, így aztán kilenc hónap után szépen gyarapodott a falunépe, így a szénacsinálás több szempontból termékeny volt” – tette hozzá nevetve.

Mivel a kalákázás úgymond kiment divatból, azért is szervezték meg, hogy a fiatalok lássák, hogy így is lehet dolgozni, könnyíteni egymás életén. „Nem ártana a hagyományos értelemben vett aratásból is bemutatót tartani, hogy valamikor miként zajlott a búza kaszálása, kévébe kötése, kalangyába rakása. Sajnos a vidéken élők nagyon eltávolodtak az egykori egyszerű, de nagyszerű életmódtól. Egy olyan mesterséges világot élünk, aminek én nem jósolok túl szép jövőt” – mondotta Cserei Lázár. Példákat is felhozott: a falun élők nagy része most már az állattartást is kezdi feladni, a nagyáruházak polcaira van szorulva, annak ellenére, hogy a települések mondhatni teljesen önellátóak lehetnének. „A nagyapáink idejében a pénz nem volt ennyire fontos, de ma borzasztóan nagy szerepet kapott. A pénztől függnek: ha nincs pénzed, nem tudsz enni. A nagyapáink idejében ilyen gond nem volt, önellátók voltak. Minden udvaron „pékség” volt, ez volt a kemence, minden héten sütöttek 7–8 kenyeret. Az én dédszüleim hetente háromszor sütöttek, mert az asztal körül tizenkét gyermek ült. El lehet képzelni, hogy amikor leültek, a szél nem vitte el az asztalt” – morfondírozott a régi és a mai világ különbségei között a kaláka szervezője. A közösségi munkának más hozadékai is voltak. „Biztos, hogy akkoriban nem voltak depressziósok, beteg lelkű, elszigetelt, magányosan élő emberek. A kalákán mindenkit emberszámba vettek, bárki tudott valamit tenni a közösségért. Most arról is hallani lehet, hogy mennyi a szegény ember. Régebb senki se volt gazdag, de szegény ember se volt ennyi, mint most. Voltak jómódúak, kevésbé vagyonosak, de meg tudtak egymás között lenni” – fejezte be eszmefuttatását a kaláka fontosságáról.

A Hazajárók is hazatértek
A Hazajárók stábja a kaláka minden mozzanatát rögzítette. Kenyeres Oszkár, a műsor egyik vezetője érdeklődésünkre elmondta: augusztus 13-án, a Katrosában kezdték meg a filmezést, ahol a Nyírponkon forgattak, majd elbúcsúzva a világháborús emléktúra és megemlékezés résztvevőitől, a Gombás-bércen az esztelneki Csángótelepre indultak. „Ott már vártak az esztelneki barátaink, ott kicsit időztünk, majd voltunk Bélafalván, Kézdiszentkereszten, Esztelneken, Csomortánban és Kurtapatakon is. Az Asztagkőnél (Csángótelepen található – szerk.) lefilmeztünk egy naplementét, ami óriási élmény volt számunkra” – magyarázta a hazajáró. A sok kis forgatási részletből áll össze egy nagyobb terjedelmű film, ami a Répás-hegység nevet viseli. „Igaz, hogy a hegység legmagasabb pontjai északabbra vannak, de ott már jártunk korábban, most a déli részeket szemeltük ki” – mesélt a cím­adás részleteiről Oszkár, aki egyébként munkatársaival repülőre ült, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában 11 helyszínen közönségtalálkozón vegyen részt.

Ha már repülőről írunk, érdekességképpen azt is meg kell említsük, hogy a Hazajárók stábjában volt egy kakukktojás is, Vigh Tibor katari pilóta személyében. Ő eddig Erdély vadregényes tájait csak a pilótafülkéből, több ezer méter magasból szemlélte, és szabadságon lévén felvette a kapcsolatot a Hazajárókkal, így elkísérte őket a forgatási helyszínekre is. A stáb egyébként Kézdialmás után Uzonban, Kökösben, Illyefalván és Bikfalván is forgatott, de az egy másik adás részét fogja képezni. A kalákát is magába foglaló film kb. két hónap múlva kerül adásba a Duna Televízión.