2017. február 27., 00:252017. február 27., 00:25
Csütörtökön Ozsdola adott otthont a kézdiszéki polgármesterek szokásos havi találkozójának. A rendezvényen, ha már éppen a megyében járt, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is tiszteletét tette – a megye politikai elitjének társaságában.
Kelemen az országos politika jelenlegi helyzetéről tájékoztatta a jelenlévőket, kiemelve: legfontosabb célkitűzésük a jogállamiság visszaállítása, ami a hatalmi ágak újbóli szétválasztását jelenti. „A parlament hozzon törvényeket, és ellenőrizzen, a kormány kormányozzon, az igazságszolgáltatási és bűnüldöző szervek pedig csak azzal foglalkozzanak, ami a dolguk, és egymástól függetlenül” – hangsúlyozta.
Forró Béla, a Benji Állatvédő Egyesületet alelnöke arra figyelmeztetett, nem helyes az, ha a kézdivásárhelyi kutyamenhely működtetéséhez, illetve a kézdiszéki kóborkutya-probléma megoldásához csak egy-két polgármesteri hivatal járul hozzá (a kézdivásárhelyi önkormányzat például évi 30 ezer lejjel), mert hiába fogják be adott helyen az ebeket, ha a „szomszédból utánpótlás érkezik”. Megállapodtak, minden községi önkormányzat külön szerződést köt az egyesülettel. Pál Olivér hagyományőrző huszárhadnagy egy nyári hagyományőrző és ismeretterjesztő tábor megszervezéséhez kért támogatást – erre még visszatérünk.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!