Közírók álláspontja, véleménye sportesemények kapcsán.
2019. október 28., 00:302019. október 28., 00:30
Bizonyos korosztályú férfiak közül talán sokuk emlékében ott élnek még azok a szörnyűséges pillanatok, amikor a lakónegyedi, városszéli vagy éppen falusi grundon (mondjuk 7–6-os, vagy 14–14-es eredménynél) egyik gyerek hirtelen felkapja a labdát, s kijelenti, „többet nem játszom”. És hazaballag. A játékszerrel durcásan a hóna alatt, vagy – mintha eleven sebre sót szórna – a labdát pimaszul pattogtatva. Nem volt az a tejcsoki, ami ilyen pillanatokban a szomorú gyermekszíveket megvigasztalhatta volna.
A többszöri lelki trauma nyomán kialakult az a szokás, hogy a „labdásnak” kedveztek, a bokáját nem rúgták, a képzeletbeli kapun vagy pedig hajló fűzfavesszőkből kitűzött kapufákon kívülre küldött lövéseinél gólt adtak. „Bent volt!” – bólogattak a lurkók. Ez addig tartott, amíg egy vagy több másik gyereknek is lett labdája (babos műanyag vagy bakancsszagú bőrfűzős, igazi). Akkor már nem kellett föltétlenül attól félni, hogy ha az egyetlenegy „labdás” hazamegy, azonnal vége a játéknak.
Régi emlékekből a mai valóságba ugrunk, és a sporthírekben „en gros”, azaz nagybani kiadásban is látjuk, milyen, amikor a csapat labda vagyis pénz nélkül marad. A román másodosztályú bajnokság egyharmadánál az egyik klub váratlanul bejelentette, visszalép, nem folytatja, kiszáll, hazamegy. A rövid indoklás szerint a tulaj csalódott a kiesőhelyen tanyázó csapat eddigi eredményeiben, azaz eredménytelenségében, és a klubot ugyan nem oszlatja fel, de a sokkal kisebb költségeket igénylő alsóbb osztályokban folytatja a csapatépítést, az utánpótlásképzést. A Daco–Getica nevű klubról van szó, amely korábban még Juventus Colentina Bukarest néven szerepelt az élvonalban, és kiesés után névváltoztatásra kényszerült. Hadd ne hozzon szégyent a sokkal jobb hírű „olasz druszára”…
Nos, a „géta-dákok” visszalépése nyomán a román szakszövetség törli a csapat 13 eredményét, melyekből 11 vereség. A fordulat nem egyformán érinti a mezőnyt, hiszen 6 csapat még nem játszott a Dacóval, kettő pedig kikapott, nekik nincs pontlevonás. A 11 kárvallott között van a csíkszeredai gárda, amely a Daco visszalépése miatt azon nyomban veszít 3 pontot, és kiesőhelyre csúszik. A szakszövetség egy héten belül teszi hivatalossá a nem kívánt fejleményt és következményeit.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!