A Romániai Máltai Szeretetszolgálat partnerségi szerződést írt alá az Országos Katasztrófavédelmi Hatósággal. Tischler Ferenc, a szeretetszolgálat főtitkára elmondta, már több mint húsz éve létezik az együttműködés.
2017. március 15., 00:302017. március 15., 00:30
A Romániai Máltai Szeretetszolgálat partnerségi szerződést írt alá az Országos Katasztrófavédelmi Hatósággal. Tischler Ferenc, a szeretetszolgálat főtitkára elmondta, már több mint húsz éve létezik az együttműködés.
„Elsősorban azért, hogy pontosan tudjuk, hogy ki mit tesz, másodsorban azért, hogyha egy reális katasztrófa esetén együtt kell dolgozni, tudjuk, hogy kinek hol a helye, ne zavarjuk egymás munkáját”, jegyezte meg Tischler. A katasztrófavédelmi hatóság vállalta, hogy a képzéseiket nyitottá teszik a szeretetszolgálat munkatársai előtt, a szervezet pedig azt, hogy szimulálásokat és táborokat szerveznek az önkénteseknek. Pontosan kell tudni egy katasztrófaesetnél, hogy kitől érkezik a parancs, hogyan kell azt gyakorlatba ültetni, illetve, hogy a szervezet a saját felszerelésével miben képes segítséget nyújtani, magyarázta a főtitkár.
A szeretetszolgálat ezer önkéntessel dolgozhat, de a román jogrendszer hiányosságai miatt egy katasztrófa esetén mintegy száz személyt tudnának mozgósítani, hiszen egy magánvállalkozótól nehéz elvárni azt, hogy az alkalmazottját elengedje. Ezért kérték Raed Arafat minisztertől, dolgozzanak ki egy törvényjavaslatot, hogy akár adókedvezménnyel is ösztönözni lehessen a hatóság által elismert szervezetek önkénteseit alkalmazó cégeket.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!