Összefonódva

Ne csüggedj el, kicsiny sereg, hallom az ég alatt, mióta szabad énekelni ezt az egyházit is, igen azt is, hogy mit is üzent Kossuth Lajos, amikor elfogyott a regimentje. Igaz, ha így fogy a vagyon az egünk alatt, megfagyhatunk csatadalaink melegénél.

Vallottam Budapesten is ugyanígy valahogy, amikor az emberi s nemzeti jog volt fenn-taposóban. A csüggedés mindig kerengett bennem, s ugyanvalóst kerengett ama szegény Budapesten, hol a magyar még győzelmi tudatában is öncenzúrázott. Na, de hadd öltsem egyik szavam a másikba, most éppen Nyárády Elemér jut eszembe, született Zilahon, ott éltek a maradék békességben családostól, ám amikor az a maradék is elfogyott, meg sem állt Elemér őkelme Venezueláig. Teljes erőbedobás, tudás és teremtő szándék megvolt, nőtt a vagyonka is, aztán szaladnia kellett az Egyesült Államokba. Budapesten maradt és él ma is öccse, István. Ő volt az, aki megunva a Gyurcsány-kormány idején a hazai magyarüldözést, az álságos kultúrélet lehetetlenségeit, elkérte a Campona Vállalat dísztermét, fölajánlotta Csurka István drámaírónak, hadd lássunk magyar irodalmat is Magyarország álmagyar színpadai mellett.

Seprődy-Kiss Attila egykori sepsiszentgyörgyi rendezővel voltunk ott, kezdés előtt szemlélődtünk az előcsarnokban, pompás minden, Csurka boldog, magunk is. Akkor láttam meg Áder Jánost, a Fidesz eminens politikusát, állt a fal mellett feleségével, a tömegben. Odamegyek, mondom Attilának, de rémülten nézett rám a barátom. Ne csinálj marhaságot, ilyesmit mondott rémülten. Nem csinálok. Csak kezet akarok vele fogni…

Csurka István nevetett, Attila megdermedt. Odamentem a nagy palota közönségében, meghajoltam, amennyire illett és szükséges volt, Áder úr elmosolyodott és már indult is felém a jobbja. Váltottunk egy-egy mondatot, elbúcsúztunk, maradt a kezünk nyoma melegen. Eszembe jut most ezen a vírusos húsvéton ez az emlék. Áder János államelnök mosolya, kézfogása, mert most hallom ólomba-aranyba önthető szavait a válságos helyzetben, a beteg világban. Összefogás, figyelmesség, minden, amire magunktól magunknak szükségünk van a koronavírus szemközti támadásaiban. Idősebb, mint ott volt a Camponában, Budafokon, amikor jelenlétével is bizonyítani akarta a magyar színjátszás létét, illetve belvárosi elhanyagoltságát, Csurka István dühös mellőzését…

Már tíz éve magára hagytam ugyanabban a küszködésben Budát, Pestet, ám Áder ma köztársasági elnök, Csurka meg Seprődy-Kiss halott, Nyárády István itthon Zilahon is, Pesten is. Rövid beszédét figyelem Ádernek, egyetlenegy idegen szó nincs abban, nyakatekert mondat sincs, egyenes és tiszta beszéd, ficamoktól és idegen szavaktól mentes. És most elém tolul az Amerikába vándorolt székely, a 65 éves Erdei János beszéde a vadasdi Székely Ferenc írásából. Egyetlen idegen mondatficam ott sincs, se görcsösen magyartalan mondat. New Yorkban él, dolgozik, hazajár, vissza. Amerikában az ottani magyarság szervezetében is tevékeny, amúgy egy kereskedelmi vállalkozás irányítója. Előttem áll ő, noha sose láttam. Előttem Péterffy Gyöngyi, őt se, említi, hogyan ment haza a költő Székelyföldre, eszembe jut Kovács Dénes nagybátyám Máréfalváról, meghalt szegény, drámát is írt Amerikás címmel, játszották is Máréfalva színpadán. Hosszú, kanyargós a sor, hát hagyom. Nyárády Elemér 82 éves korában keresett meg levéllel, majd telefonon sokszor. Repülőjegyet küldött, „akarom látni azt, aki így ír Budapesten”, így hívott és én mentem. Szeptemberben tértem vissza, még elértem azt a napot, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök fegyveres rendőrséggel verte szét Pesten az 56-os békés megemlékező tüntetésünket. És most a képernyőn látni vélem Áder János szavait, nyelvében él a nemzet.

Minden összefügg, ami összetartozik. Egy esztendővel ezelőtt jegyeztem le egy székelyföldi vezető szövegéből ezt: A magyar nyelv is kapjon regionális nyelvi státust… A tisztviselők, akik a regionális nyelvekben kompetensek…

És tovább: Penetráns pankrációk miatt aratott relatív sikereket az ellenzék. – Ha nem lesz más nyelvünk, a nemzet sem ugyanaz bizony.