Hegedüs Csilla örökségvédelmi szakember, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke szerint Erdélyben körülbelül háromezer műemléket kell felújítani, de az idén még nincs egy jóváhagyott lista.
2017. március 20., 00:402017. március 20., 00:40
Hegedüs Csilla örökségvédelmi szakember, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke szerint Erdélyben körülbelül háromezer műemléket kell felújítani, de az idén még nincs egy jóváhagyott lista.
Hegedüs Csilla sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján megjegyezte, a volt szakértői kormány az elmúlt 27 év legkevesebb pénzét költötte műemlékvédelemre, és egy fityinget sem az erdélyi magyar műemlékek felújítására. Ugyanaz a kormány, amelyik megakadályozta azt, hogy a csíksomlyói búcsú felkerüljön az UNESCO világörökségi listára, fűzte hozzá.
A szakember szerint a jelenlegi kormány programjában az örökségvédelem „megfelelő szinten” van jelen, azonban az „államelnökünknek hála” a költségvetés egy kicsit megkésett.
– Következik a kulturális tárcán belül a különböző költségtételek leosztása, és reméljük, amellett, hogy nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy jövőre betartsák az 1918-ban tett ígéreteiket, lesz idejük arra is, hogy ezen ígéretek betartásának gyakorlati bemutatójaként számos erdélyi magyar műemléket is felújítsanak – húzta alá Hegedüs, hozzátéve, a 30 ezres műemlékes listából tízezer felújításra szorul, és Erdélyben ennek körülbelül a harmada található.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!