Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
2021. február 03., 00:112021. február 03., 00:11
Alig több mint huszonnégy óra alatt két országban is összegyűlt a minimális aláírások száma A kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című polgári kezdeményezés támogatására. Spanyolország után Szlovénia is „kizöldült”, így már összesen nyolc országban teljesült a küszöbérték. De az sem mellékes, hogy Ausztria, Belgium, Németország, Észtország, Finnország, Írország, Lettország több ezer, sőt, több tízezer állampolgára szavazott bizalmat a kezdeményezésnek. Sőt, mostanáig csupán két olyan uniós ország van, ahol az online aláírások száma nem haladja meg a százat. És a támogatás folyamata továbbra is tart.
Ez a kezdeményezők számára azt jelenti, hogy a nemzeti régiók ügye összeurópai ügy. Az aláírási kampány indításakor megfogalmazott jelmondat pedig: „Székelyföldért megmozgatjuk Európát!” kezd valósággá válni. A siker egyúttal olyan bizalmi tőke, amely a székely népet, a székely autonómiatörekvést képviselő Székely Nemzeti Tanácsot és Európa különböző nemzeti régióiban élő szabadságszerető népeket illeti meg, és amire a további küzdelmet építeni lehet és kell.
A 2021. február 1-jén átlépett szlovéniai küszöbérték megvalósításában ugyanakkor köszönet illeti mindazokat a személyeket és szervezeteket, akik/amelyek elősegítették azt. Külön köszönetet kell mondanunk viszont a Szlovén Demokrata Pártnak (Slovenska Demokratska Stranka), elnökének, Janez Jansa miniszterelnök úrnak a kezdeményezés támogatásáért, akit a kezdeményezés Polgári Bizottságának képviselőjeként tavaly júliusban levélben kerestünk meg.
A „nyolcadik kapu” megnyitása ugyanakkor azt is jelenti, hogy a küzdelmet folytatni kell, hogy újabb államokból, más nemzeti régiókat is tudjunk mozgósítani, hogy fel tudjuk építeni azt az európai mozgalmat, amely a nemzeti régiók fenntarthatóságát, fejlődését, kulturális önazonosságának megőrzését biztosítja.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!