Mint ismeretes, az egykori szentgyörgyi Művész mozi épületét felújították, és mostanra már két kulturális intézmény – színház és mozi – is helyet kapott benne. Az utóbbi működtetőit faggattuk a vetítések fogadtatásáról, illetve egy olvasói jelzést is tolmácsol.
2017. február 28., 00:172017. február 28., 00:17
Mint ismeretes, az egykori szentgyörgyi Művész mozi épületét felújították, és mostanra már két kulturális intézmény – színház és mozi – is helyet kapott benne. Az utóbbi működtetőit faggattuk a vetítések fogadtatásáról, illetve egy olvasói jelzést is tolmácsol.
A sepsiszentgyörgyi Művész Mozi by Cityplex képviseletében Knop Ildikó elmondta, a nyitás utáni hetek kuriózuma után picit visszaesett, ám így is átlagon felüli a látogatottság, kialakult egy törzsközönség. Felmérések szerint naponta átlag kétszázan kíváncsiak a vetítésekre. Az árra vonatkozóan – annak ellenére, hogy virtuális térben többen kifogásolták az elején, és túlzottnak tartották a személyenkénti 22 lejes összeget – a mozi működtetői nem jegyeztek semmiféle panaszt.
Múlt héten először vetítettek magyar feliratos filmet: ennek apropóján Knop kifejtette, az emberek – akik a televízióhoz vannak szokva – jelezték, hogy szeretnének szinkronizált filmeket nézni a moziban is, ám ez jelen pillanatban nem kivitelezhető, hiszen ezen filmek forgalmazási joga Magyarországra korlátozott. A lapunk szerkesztőségéhez eljuttatott panasz kapcsán, miszerint a mozitermek túl közel vannak egymáshoz, és feltehetőleg nincsenek jól hangszigetelve, hiszen filmnézés közben a másik teremben vetített alkotás hangja élvezhetetlenné tette az általa követett filmet) Knop elmondta, a helyszínen is szívesen veszik a panaszokat, hiszen ezekből tanulnak.
– Akármennyire igyekszünk, néha becsúszik egy-két baki a hangerőkülönbségek miatt, illetve a teremzajt sem tudjuk kontrollálni. Ha huzamosabb ideig kapunk negatív jelzéseket, illetve továbbra is fennáll ez a probléma, akkor a programozás mellett műszaki megoldást is keresünk rá – ígérte Knop.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!