
Egy súlyos földrengés következtében megrongálódott a kórház épülete, egy tűz is kiütött az alagsorban. A sürgősségi felügyelőség (ISU) helyszínre érkező csapatai több személyt kimenekítettek a kórtermekből és eloltották a tüzet – ez volt a taktikai helyzet, amely szerint a tegnapi mentési gyakorlat zajlott.
2017. szeptember 29., 00:312017. szeptember 29., 00:31
Egy súlyos földrengés következtében megrongálódott a kórház épülete, egy tűz is kiütött az alagsorban. A sürgősségi felügyelőség (ISU) helyszínre érkező csapatai több személyt kimenekítettek a kórtermekből és eloltották a tüzet – ez volt a taktikai helyzet, amely szerint a tegnapi mentési gyakorlat zajlott.
A dolog nem éppen olyan egyszerű, mint ahogyan azt a filmekben látni lehet. Olyan „prózai” dolgokkal kell kezdeni, hogy egy térképen behatárolni, hogy fizikailag hol van, melyik épület, melyik emeletén az az osztály, ahonnan ki kell menekíteni a mozgásképtelen betegeket, melyik ablakon lehet leengedni a hordágyat, hogy nyílnak az ajtók, ha nyílnak (lehet, hogy csak kártyával vagy belülről – mondjuk, valós helyzetben vélhetően a tűzoltónál lévő másfél méteres feszítővas „kiváltott” volna néhány belépő kódot).
– Fontos, hogy minél többet gyakoroljuk, nemcsak azt, amit nekünk tenni kell, hanem azt is, hogyan hangoljuk össze munkánkat a rendőrséggel, csendőrséggel, a mentőszolgálatokkal – mondta el Năstuţă Adrian alezredes, az ISU parancsnoka, aki a 70 fős vegyes különítményt irányította.
András-Nagy Róbert kórházmenedzser okostelefonja kronométerén követte az eseményeket, jegyezgette a részidőket.
– Az egyik legproblémásabb osztályról négy perc alatt nyolc beteget evakuált a személyzet. Lehet ezen elmélkedni, hogy jó eredmény-e vagy sem, de mindenképpen haladásról beszélhetünk, hogyha azt nézem, hogy 2011-ben öt perc alatt tudtunk kivinni egy beteget. A fehér kód (otthonról is be kell jönni) kiadása után, félórával már két orvos és öt asszisztens bent volt – azt mondom, hogy nem rossz – számolt a menedzser.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!