Nem kell egyedül harcba szállni a függőségekkel

Azt, hogy miért csak férfiakat fogadnak a hosszú rehabilitációs programra, javarészt a romantikus kapcsolatok kialakulásának lehetősége okozza. „Úgy döntöttünk még 18 évvel ezelőtt, amikor elindultunk, hogy nem akarunk koedukált intézetet, főleg a terápián köttetett romantikus kapcsolatok fűződésének elkerülése miatt. Sok helyen működőképes, viszont egy plusz nehézséget tud adni a terápián az érintetteknek, ha érzelmileg inkább egy romantikus kapcsolattal foglalkoznak, mintsem a valódi problémával” – magyarázta a pszichoterapeuta, hozzátéve, hogy tervben áll egy kizárólag csak nők számára fenntartott intézet, de addig is tárt karokkal várják a hölgyeket a többi program bármelyikére.

Tegye meg a hozzátartozó az első lépést

„Nagyon sokszor azzal a helyzettel találkozunk, hogy a hozzátartozó már évek óta látja, hogy baj van, sőt mondja az érintettnek, hogy menjen, kérjen segítséget, de ő ezt nem akarja. Ez akár évtizedekig is húzódhat, nekünk viszont az a tapasztalatunk, hogy ha a hozzátartozó eljön és elkezd önmagán dolgozni, a kodependeciáján, akkor ez változást hozhat, mert krízisbe sodorja az érintettet, és ez a krízishelyzet felgyorsítja a segítség kérésnek a folyamatát” – hangsúlyozta ki a szakértő, aki az 26 éve dolgozik az alapítványnál. Fontos megjegyezni, hogy

A támogatói csoportokon túl négy utógondozói hétvégét is tartanak egy évben, legutóbb Csíkszeredában volt egy héttel ezelőtt. Emellett, évente egyszer sor kerül egy egyhetes utógondozó táborra is, ahol a betegek családtagjai is jelen vannak. „A gyerekeket is foglalkoztatjuk, egy kis szabadidős, vakációs jellege is van a programnak. Ilyenkor napi 2–3 óra szabadidő is van, együtt kirándulunk, pihenünk, és naponta vannak előadások, csoportfoglalkozások. Tematikus filmnézés, fórumbeszélgetések, humorestek vannak, minden, amivel színessé és kellemessé, tartalmassá tudja tenni azt a hetet” – mesélte az alapítvány terápiás munkatársa. Szintén utógondozás lehet a célja egy bentlakásos programot követő egyéni-, pár- vagy családterápiának.

A hit segít, de nem feltétele a felépülésnek

Az alapítvány munkásságának tehát két alappillére van: a pszichoszociális és a spirituális segítségnyújtás, valamint a hitmélyítés is, amennyiben erre igény van. A programjainkon jelen van az ige, reggeli és esti áhítatok formájában, a munkatársak gyakorló keresztény emberek, tehát ha valaki erre nyitott, és az életében a hit terén is szeretne előrelépni, akkor erre van lehetőség. Ezt viszont nem tartjuk a felépülés feltételének – nyomatékosította a szakember.

Elejét lehet venni a problémának

A Bonus Pastor munkatársai a prevencióra is hangsúlyt fektetnek. Számos alkalommal látogattak már el meghívások alapján elsősorban iskolákba, de akár egyházi közösségekbe is, például vasárnapi istentiszteletek keretében. Van, ahol a falu- vagy városközösség kéri, hogy beszéljenek a munkájukról. Ezeken az alkalmakon általában egy szenvedélybeteg is megszólal, elmeséli a történetét, a szenvedélybetegséggel való megküzdését – egyszóval az utat, amit bejárt. Geréb Tünde hozzátette, hogy az alapítvány munkásságának három alappillére a terápia, utógondozás és prevenció, így kétségtelenül a célkitűzéseik között szerepel az is, hogy kicsik és nagyok körében is tudatosítsák a megelőzés fontosságát.

Az alapítvány üzenete az, hogy ne várakozzanak az érintettek, leginkább a hozzátartozók, akik gyakran már korábban  felismerik a problémát, mert akár egyetlen konzultáció is elég lehet ahhoz, hogy elkezdődjön a változási folyamat. Ezt pedig önmaguk és a beteg családtagjuk érdekében is érdemes meglépniük.