Klaus Johannis államfő azt nyilatkozta hétfőn Bukarestben a NATO parlamenti közgyűlésén tartott felszólalásában, hogy Románia továbbra is a NATO megbízható partnere marad.
2017. október 10., 00:192017. október 10., 00:19
Klaus Johannis államfő azt nyilatkozta hétfőn Bukarestben a NATO parlamenti közgyűlésén tartott felszólalásában, hogy Románia továbbra is a NATO megbízható partnere marad.
Kiemelte: Románia jelentősen hozzájárul a térség biztonságához azáltal, hogy 2017-től legalább tíz éven keresztül a nemzeti össztermék 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítja, amelyből mintegy 40 százalék a haderőfejlesztési-tervet szolgálja.
Johannis emlékeztetett: a román csapatok kiveszik részüket az afganisztáni Resolute Support és a KFOR missziókban. Úgy vélte: a NATO parlamenti közgyűlésének kiemelkedő szerepe van az észak-atlanti szövetség értékeinek megőrzésében, különösen most, amikor nemzetközi szinten számos biztonsági kihívással kell szembenézni. Véleménye szerint a NATO nem keresi a konfliktust Oroszországgal és nem jelent fenyegetést rá, ám hangsúlyozta: távlati stratégiára van szükség, amelynek magába kell foglalnia egy erős védelmi pozícióból folytatott párbeszédet.
„A mi célunk a béke és nem a háború. Amint azt Varsóban megfogalmaztuk: a NATO nem keresi a konfliktust Oroszországgal és nem jelent fenyegetést rá, viszont egy hosszú távú, átfogó stratégia kialakítására van szükség, amelynek magába kell foglalnia egy erős védelmi pozícióból folytatott párbeszédet” – mondta Iohannis. Az államfő szerint, „minden korábbinál nagyobb” szükség van a NATO megerősítésére, és Románia minden tőle telhetőt megtesz ezért. „A NATO nem csak a kollektív védelemi akciói révén erős szövetség, hanem értékrendje miatt is. Biztonságunkat ezen értékek hatékony védelme szolgálja a legjobban” – szögezte le.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!