1848. március 15-e örökre beleégette magát a magyar nemzet lelkébe és tudatába, mert egy olyan dicsőséges korszaknak a kezdetét jelentette, melyre tudomásom szerint nem akad példa a történelemben.
2017. március 15., 00:222017. március 15., 00:22
1848. március 15-e örökre beleégette magát a magyar nemzet lelkébe és tudatába, mert egy olyan dicsőséges korszaknak a kezdetét jelentette, melyre tudomásom szerint nem akad példa a történelemben. Hiszen előtte és utána is voltak lázadások, felkelések, hősies küzdelmek szerte a nagyvilágban, azonban egyként fegyvert fogni és egy katonai nagyhatalommal győzedelmesen szembeszállni csak a magyarság tudott. Térdre kényszerítette ugyanis a Habsburg birodalmat, mely Oroszország fegyveres beavatkozása nélkül nem is tudott volna talpra állni. Annak ellenére sem, hogy az ország nemzetiségeit a magyarok ellen uszította. A cári csapatok beözönlése viszont megváltoztatta az erőviszonyokat, és végül a szabadságharc vérbefojtásához vezetett.
A forradalom azonban még így is győzedelmeskedett, hiszen a Kossuth kormánya által bevezetett reformokhoz nem mertek nyúlni, azok érvényben maradtak továbbra is. A fegyveres szabadságharcnak pedig külső segítséggel véget vetettek ugyan, de azért az el mégsem bukott. Alig nyolc évvel a világosi fegyverletételt követően ugyanis az osztrák császár kénytelen volt kiegyezni a magyarokkal, és a birodalom kormányzását megosztani velük.
Hogyan volt ez lehetséges? Mert a Jóisten a magyart szabadságszerető nemzetnek teremtette, aki szolgaság helyett mindig a küzdelmet választotta. Mert nem törekedett mások elnyomására, hanem befogadta és védelmezte az üldözötteket. Mert soha sem kellett neki, ami nem az övé, de a magáéhoz foggal-körömmel ragaszkodott. Mert erős volt az Istenbe vetett hite, és ez megtartotta a legnagyobb veszedelmek közepette is. Mert az igazságérzete nem engedte, hogy rossz ügy mellé álljon. Mert az ősi röghöz való ragaszkodásból és szülőföldszeretetből kellő elszántság fakadt a harchoz, de a pusztítások utáni újrakezdéshez is. Szorgos munkája nyomán pedig újra és újra felvirágzott a haza.
Éppen ezért március 15-én nem öncélúan ünnepelünk, hanem az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc dicső tetteinek felidézése, a hősök emléke előtti főhajtás, valamint a tanulás, okulás és példaképkeresés nemes szándékával. A múlt ismerete nélkül ugyanis jövőt sem lehet építeni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!