Mitől érte el az elérhetetlent Eliud Kipchoge?

Futni bárki, bármikor és bárhol tud, így a futásra nyugodt lélekkel mondhatjuk, hogy a világ legkönnyebb és legkisebb eszközigényű sportja. Ha viszont valaki két óránál gyorsabban szeretné megtenni a maratont, úgy mint Eliud Kipchoge, ez nem éppen igaz.

Székely Hírmondó

2019. november 20., 11:192019. november 20., 11:19

A kenyai atléta októberi, sokak által a holdraszálláshoz hasonlított tettéhez ugyanis 300 ember munkájára és több évtizednyi csúcstechnológiára volt szükség. Ez a sikertörténet a hagyomány és az innováció összefonódásával jöhetett csak létre.

A 34 éves olimpiai bajnok és tizenegyszeres maraton győztes máig szülőhazájában edz. Bár a sportból szerzett vagyonából saját edzőközpontot is nyithatna a világ bármelyik pontján, ő mégis évente 300 napot tölt családjától elvonulva, a kenyai felföldön, egy aprócska faluban, Kaptagatban. Bár a többi itt edző atléta felnéz rá, és inkább hagyja békében készülni a legendát, mind jó viszonyt ápolnak vele. Elmondásaik szerint Kipchoge az az ember, aki a többiekkel együtt pucolja a vécét, ha éppen úgy adja a sors. Kipchoge így nyilatkozott nemrég a felkészüléséről.

A tiszta tudat és az egyensúly elengedhetetlen ebben a sportágban, ezért Kipchoge 7 hónapon át minden nap pszichológusokkal beszélgetett, hogy elhiggye: valóban képes lesz elérni az álmát.

A spártai életmód azonban még nem elég egy ilyen emberfeletti cél eléréséhez. És itt jön be a technika, ráadásul a legmodernebb.

Kipchogét egy a Tour de France bicikliversenyek világában edződött csapat segítette végig. Az első kihívás a tökéletes helyszín megtalálása volt. A pálya maximum 3 időzónányira lehetett Kenyától, hogy az időeltolódás ne viselje meg a 34 éves futó szervezetét. Emellett a hőmérsékletnek 7 és 14 celsius fok közt kellett lennie, a páratartalom pedig nem kúszhatott 80% fölé. Ami tovább nehezítette a szakemberek munkáját, hogy Kipchoge ragaszkodott ahhoz, hogy október közepén legyen a rekordkísérlet, így ezeket a tényezőket egy adott városban és időpontban kellett megtalálni. A csapatnak ez sem okozott gondot és a választás Bécsre esett. Már csak a széltől tartottak a szervezők, ezért hónapokkal a megmérettetés előtt szenzorokat állítottak fel a kijelölt útszakasz mellett. Mindenki legnagyobb meglepetésére az osztrák főváros jól vizsgázott és átlagosan mindössze 1 m/s erősségű szelet mértek.

A stáb vezetője viszont még ezzel sem volt megelégedve és egy informatikai szimulációs rendszerrel kitalálta, hogy miként lehetne tovább csökkenteni a légellenállást. Robby Ketchell a vándormadaraktól merített ihletet és rájött, hogy Kipchogéra kevesebb negatív erő hat, ha mások V-alakban futnak előtte. Ezt a formációt végül heteken át gyakorolták az atléták az edzéseken, és bevált. Bécsben pedig lézercsíkokkal jelezték minden futónak a helyét, nehogy egy rossz lépés miatt megszűnjön a szélárnyék.

A legelképesztőbb változtatás is Robby Ketchell nevéhez fűződik. A szakember egyik éjjel a térképet pásztázva észrevette, hogy az egyik aprócska körforgalom közepén egy robosztus épület áll. Az éjszaka közepén azonnal kifutott az utcára és felmérte a terepet. A sejtése beigazolódott. A súlyos építmény miatt a körforgalom közepe kissé megsüllyedt, így a belső ív -2%-ban lejtett. Ezt egy egyszerű ember nem is érzi, de egy élsportoló annál inkább. Végül Ketchel rábeszélte a bécsi városvezetést, hogy építsék át az utat és változtassák +1%-osra a dőlésszögét.

A verseny előtt és alatt is számítógépek százai elemezték Kipchoge teljesítményét. Pontosan 5 kilométerenként kapott vizet egy speciális palackban, majd miután az üres üveget eldobta, a stáb az abban tárolt információkat azonnal elemezte. Így tudni lehetett, hogy mennyire hidratált, vagy fáradt.

A legtöbb kritika mégis Kipchoge lábbelijét érte. A Nike ugyanis szinte csak erre az eseményre fejlesztette ki Vaporfly Next%-ra keresztelt cipőjét, melyben egy beépített acéllap egyfajta katapult hatást vált ki, és akár másodpercekkel is javíthatja a futó teljesítményét. Kipchoge managere kikérte magának a vádakat és a technika természetes fejlődésének nevezte az esetet. Sőt azt is találta mondani, hogy a cipőt bárki megveheti, ami nem egészen igaz, hiszen az új Nike rengeteg pénzbe kerül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust