Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2021. február 03., 00:042021. február 03., 00:04
Immár hosszú évek óta élek Bukarestben, de a mitikáskodáshoz mégsem tudok hozzászokni. Bármilyen komoly elgondolást kell megvalósítsanak, abból rendszerint nem lesz semmi. Nagy rössel nekikezdenek, de már másnap kigondolnak valami mást, vagy addig csűrik-csavarják, hogy valami előnyük származzon belőle.
Míg a jelenlegi kormányfő, Florin Cîţu, aki régebbecske a pénzügyekért felelt, arról szónokol, hogy az egészségügy hatalmas összegeket kapott, az újságírók kiderítették, hogy az állami költségvetés alig 15–20 százalékát adták a kórházaknak, poliklinikáknak, rendelőknek. A többit külföldi bankok, az EU, valamint a civil szerveződések kapták meg. És ne gondolja senki, hogy a törvényben is előírt hat százalékára a nemzeti össztermelésnek számíthattak.
Ilyent még álmodni sem lehet. Cîţu elmélkedéseit hallgatva a vadliberalizmus bevezetéséről, sejthetjük, hogy szegénység, nyomor jön, ahol az oktatás, az egészségügy, de még az öregek sem kapnak egy fityinget. A kormány nekikezdett a vadliberalizmus bevezetésének, és azt hiszi, hogy az adófizető polgárban ehhez támogatót talál. Hát ebben tévednek, és ezt jelzik a tüntetések sorozatai. De jó mitikás reflex szerint, mikor már minden össze lesz kavarva, előugrik majd egy másik gondolat, aminek majd teljes gőzzel újból nekiugranak… Mindeközben egymás után gyulladnak fel a kórházak, égnek korommá bennük a betegek, mint az egerek.
Ugyanakkor továbbra is a nyakunkon a koronavírus, azt kellene valahogy megoldani. A szakemberek a védőoltásban látják a járvány megszüntetését. Ki is dolgoztak egy menetrendet, és elkészítettek egy listát, hogy előbb az egészségügyiek, majd az idősek, a krónikus betegségben szenvedők stb.
Mondanom sem kell: a sorrendet nem tartották be! Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter szerint több mint 1300 polgárt oltottak be soron kívül, mert aznap még maradt oltóanyag, és ne vesszen kárba. Miért nem hívtak be több időst vagy beteget, ha már ilyen bőség volt? Mert azért érdekes, hogy mind pénzes ember járult elébük. Persze, megint megígérték, hogy rend lesz, naponta 100 ezer embert fognak beoltani, és a nyár elejére már védetté válik az ország. Ők bíznak ebben, mi nem. Még akkor sem, ha ezt az oltások megszervezésével megbízott katonaorvos mondta.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!