Mihamarabb vissza akarnak térni a Holdra és ott is maradnának az amerikaiak

Az Egyesült Államok mihamarabb újra embert akar küldeni a Holdra, immár állandó jelleggel és magán űripari vállalkozások bevonásával – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) igazgatója.

Székely Hírmondó

2019. február 15., 17:392019. február 15., 17:39

Jim Bridenstine fontosnak nevezte, hogy a lehető leggyorsabban visszatérjenek a Holdra, „és ezúttal ha odarepülünk, ott is maradunk”.

„Nem fogunk zászlókat és lábnyomokat hátrahagyni, majd hazatérni, hogy aztán 50 évig vissza se menjünk” – mondta Bridenstine, utalva a korábbi Holdra szállásokra.

Szavai szerint „a világ összes többi országától eltérően” az Egyesült Államok tartós holdprogramot tervez, olyat, amelynek keretében rendszeresen jönnek-mennek az embert szállító űrhajók. Azóta, hogy az Apollo 17 misszióban 1972 decemberében Eugene Cernan asztronauta a Holdra lépett, nem járt amerikai űrhajós a Földet kísérő égitesten.

Az igazgató szerint 2028-ig tervezik a visszatérést a Holdra, ennek előkészületeként 2024-ig személyzet nélküli űrjárművet küldenek oda, az eszköz megtervezésére már pályázatot is hirdettek a gombamód szaporodó magán űripari cégek számára. A cégeknek a terveket március 25-ig kell benyújtaniuk, az első zsűrizést májusra tervezik.

További lépésként 2026-ig egy kisebb űrállomást létesítenek a Hold pályáján, egyfajta pihenőhelyet, „feltételes megállót” az úton lévő űrhajósok számára, de a Nemzetközi Űrállomástól (ISS) eltérően ezen nem működne állandó személyzet.

A Gateway nevű űrállomás és az állandó holdbázis létrehozásában a NASA számít más országok szakértelmére is. „Sok beszállítót akarunk, akik versengenek a költségek leszorításában és az innovációban” – mondta Bridenstine.

A visszatérés felgyorsítását Donald Trump elnök is támogatja, aki a Holdra szállások felújítása mellett direktívát írt alá 2017 decemberben egy emberi utazásra is tervezett Mars-misszió megvalósításáról is, lehetőleg a 2030-as években.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés