Megyei szórású lett a Polyp Televízió

Tegnaptól a kézdivásárhelyi székhelyű Polyp úgymond kitört Kézdiszék vonzásköréből, és a UPC Romániával való együttműködés révén megyei szórásba kezdett.

Bartos Loránt

2017. február 28., 00:042017. február 28., 00:04

Tegnaptól a kézdivásárhelyi székhelyű Polyp úgymond kitört Kézdiszék vonzásköréből, és a UPC Romániával való együttműködés révén megyei szórásba kezdett. Ez azt jelenti, hogy a Next-Gen hálózat mellett most a UPC-n is vételezhetők, azokon a településeken ahol e két szolgáltató jelen van. A vételezés zárt rendszerben történik az analóg csomag részeként, ez azt jelenti, hogy az említett két szolgáltató bérlői láthatják magyar nyelvű adásaikat. Vételezési adatok a Nextgen rendszerén: S10-es csatorna, BG hangnorma; UPC Románia: 735.25 MHz, BG hangnorma.

Adásunk hétfőn, szerdán és pénteken 17.30-kor kezdődik, kedden, csütörtökön és szombaton 9 órakor megismételjük. A napok többi részében (19.00-9.00, illetve 10.30-00.00 óra között) képújság látható a képernyőn. Kis szerkesztőségük híradóval, élő stúdióbeszélgetéssel, kulturális, egyházi, közéleti, politikai, gasztronómiai és zenés magazinokkal jelentkezik napi másfél órás adás keretében. Távlati szándékunk, hogy minél több helyen jelen legyünk, és minél több eseményről tudósítsunk.

A Polyp Televíziót működtető céget 1993-ban magyar-román vegyes kereskedelmi társaságként jegyezték be a Kovászna Megyei Cégbíróságon. A céget 2010-ben megvásárolta a Next-Gen Kft., aminek a hálózatán ma is vételezhető az adásunk. Székhelye Kézdivásárhelyen van, szerepe helyi adások készítése. Az első adás 1993 decemberében készült el. A szerkesztőség kezdetben két főállású alkalmazottal és öt külső munkatárssal működött, és heti egy alkalommal, kétórás adással jelentkezett egy kizárólag számára fenntartott csatornán. A Kárpát-kanyarban az egyetlen olyan közösségi televízió, amely több mint két évtizede folyamatosan működik. 2000-től napi 90 perces adást sugároz.

A Polyp Televízió szerkesztősége

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust