Péntek délután a sepsiszentgyörgyi Erzsébet-parki kopjafánál tartottak megemlékezést a kitelepítés 68. évfordulója alkalmából. Az eseményen „az éjszaka leple alatt elvitt”, utólag meghurcolt családokért gyújtottak gyertyát a résztvevők.
2017. március 06., 00:292017. március 06., 00:29
Péntek délután a sepsiszentgyörgyi Erzsébet-parki kopjafánál tartottak megemlékezést a kitelepítés 68. évfordulója alkalmából. Az eseményen „az éjszaka leple alatt elvitt”, utólag meghurcolt családokért gyújtottak gyertyát a résztvevők.
Az 1949-es kitelepítési törvényre hivatkozva a romániai nagybirtokosokat – közöttük a háromszékieket is – az éjszaka leple alatt, nagyon kevés csomaggal kényszerítették otthonaik elhagyására, azt sem tudták meddig, hová viszik őket.
– Hatalmas tragédiával járt az intézkedés, családok szakadtak szét. Ezekre az áldozatokra emlékezünk évente – magyarázta Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke.
Az említett időszakban meghurcolt Nagy Tamás is jelen volt a pénteki megemlékezésen. A 74 éves, szotyori férfi elmesélte, hogy a szekusok a megyeszékhelyen, egy pincében tartották őket órákig, aztán felhívták a figyelmüket, hogy haza már nem mehetnek, mert az bűntény lenne.
– Egy évig Sepsiszentgyörgyön kallódtunk, aztán egy újabb éjszaka megint összeszedtek – ezek mindig éjszaka dolgoztak, akár a mostani törvényhozók –, és szétszórtak az ország minden részébe – emlékezett Nagy.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!