Lokális öntözőrendszerekre van szükség

Bartos Loránt

2022. szeptember 21., 00:042022. szeptember 21., 00:04

– Miért tartották fontosnak elfogadni a meghívást?

– Első alkalommal vagyunk „házunkon kívül”, és nagyon jó ötletnek tartom a kezdeményezést, mert a farmerekkel és a mezőgazdaságban dolgozókkal találkozva első kézből értesülünk az őket foglalkoztató problémákról. Az is első alkalom, hogy kihelyezett gyűlésen tudtunk megvitatni egy nagyon fontos törvénytervezetet, a törvénytelen legeltetését, amit Könczei Csaba és Gál Károly képviselőkollégák kezdeményeztek (lásd keretes írásunkat). Ez önöknél, de országos szinten is hatalmas, megoldandó probléma, mert rengeteg a panasz, hogy a legeltetést végzők károkat okoznak a mezőgazdaságban tevékenykedőknek. Megértjük az állattenyésztők nehézségeit, de tekintettel kell lennünk a gazdálkodók jogaira is. A Kézditej esetében a szövetkezeti formáról, a fejlesztési menetről, az ellátási láncról, a leendő termékekről és az értékesítési formáról tájékozódtunk. Ez nagyon fontos annak tükrében, hogy az országban úgymond tejkrízis van, már ami a rendelkezésre álló nyersanyagot érinti – és nem csak a nyersanyagot, hanem az egész ágazatot illetően. Kevés a beszállító, nincs elegendő tehén.

– Mi a véleménye a tejüzemről, az itt látottakról?

– A Kézdivásárhelyen tapasztaltak azért fontosak, mert az itteni szövetkezeti tagok által végigjárt út, az, ahogy a nehézségeket leküzdötték, mások számára is átadható információcsomagot képez. Ez egy több millió eurós befektetés, mi a törvényhozás szempontjából tudunk nekik segíteni, ilyen például az a kezdeményezésünk, hogy az áruházak polcain legalább egyenlő arányban legyenek bel- és külföldi termékek, azaz: az illojális kereskedelem felszámolása, vagy legalábbis csökkentése. A tejüzemről az a véleményem, hogy hozzájárul az állattartó gazdák számának a növekedéséhez, ugyanakkor amennyiben a céljukat elérik – hogy napi negyvenezer liter tejet feldolgozzanak –, megold egy nagy problémát: a gazdáktól a tej begyűjtését helyi szinten. Nem ellentmondásba akarok keveredni, hiszen említettem, hogy akkut nyersanyaghiánnyal küszködik az ország, viszont egészségesebb, ha egy helyi kisüzem vásárolja fel jó áron a tejet, mert a távolság növekedésével a nyersanyag ára értelemszerűen csökken, azaz a gazdák kevesebb pénzt kapnának. A magasabb bevétel ösztönzően hat, a gazdák több és jobb minőségű tejet tudnak majd előállítani.

– Miként látja az itteni ágazat helyzetét?

– Sajnálatos, hogy a múltban hozott rossz politikai döntések miatt drasztikusan csökkent a szarvasmarha-állomány az országban. Kovászna és Brassó megyei gazdákkal, illetve az itteni szövetkezeti tagokkal szóba állva kiderült: egyelőre a környéken is stagnál az állatállomány. Viszont érezhető egy törekvés, hogy ezen változtassanak, genetikai szempontból is javítsanak az állományon, olyan értelemben, hogy most eléggé sokan leválasztják a tejtermelésre szánt teheneket a hízó fajtákról. Jó, hogy a hátuk mögött ott egy most már országos márkanév, a Román Pirostarka (Bălțata Românească – szerk.).

– Idén az egész országot, így Kovászna megyét is szárazság sújtotta. Mit tud tenni a bizottság annak érdekében, hogy aszály esetén rendelkezésre álljon egy megfelelően kiépített öntözőrendszer-hálózat?

– A bizottság az első, amely ezzel a kérdéssel foglalkozik, és már tettünk lépéseket, hogy ez a probléma is megoldódjon. Az idén kezdeményeztük a 136-os számú törvénytervezetet (a talajjavítási törvény módosítását és kiegészítését célozza – a szerk.), ami előírja az öntözőrendszerek kiépítését 2027-ig, erre a célra kezdetben egymilliárd eurót fordított volna a kormány. Mi azt javasoltuk, hogy ezt az összeget egészítsük ki további 500 millió euróval. Ennek érdekében folyamatosan egyeztettünk Petrea Daea mezőgazdasági miniszter úrral és Nicolae-Ionel Ciucă miniszterelnök úrral, akik pozitívan álltak a kezdeményezésünkhöz, így az erre a célra fordított összeg felment másfél milliárd euróra. A törvény jelenleg a végső döntést hozó képviselőház asztalán van. Sajnálatos, hogy az állami kézből a farmerek rendelkezésére modernizálási célból átadott öntözőrendszerek sorsa nem megfelelően alakult, az állaguk nemhogy javult, hanem romlott.

– Mi több, egy részüket felszámolták, tönkretették, ma nem is léteznek…

– Pontosan. Ezeket a rendszereket a talajmegőrzéssel és feljavítással foglalkozó ügynökség vissza fogja venni, hogy be lehessen azokat iktatni a 136-os törvény által kezdeményezett országos programba. Tény, hogy az utóbbi négy évben kevesebb pénz, mintegy 300 millió euró volt erre a területre fordítva, és az is inkább a szárazságnak jobban kitett megyékbe volt csatornázva. Remélem, a következő öt évben politikai szemléletváltás következik be e tekintetben, a pénzeket koherensen, országos szinten osztják el. A klímaváltozás ellen keveset tudunk tenni, de ezen rendszerek révén késleltetni tudjuk a kedvezőtlen hatást. Versenyképes mezőgazdaságról csak akkor beszélhetünk ma, ha rendelkezésünkre állnak ezek a rendszerek. Itt, önöknél, a hegyvidéken olyan rendszerekben kell gondolkodni, ami lokálisan, gyűjtőtavak létesítésével oldja meg ezt a rendkívül fontos problémát. Remélem, a törvényt minél hamarabb sikerül kihirdetni, hogy a folyamatot el lehessen indítani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés